2012. június 28., 11:442012. június 28., 11:44
A közép-nyugati Colorado államban, ahol a hegyvidéki terep rendkívüli módon nehezíti az oltást, a lángokat erős szél szította a 38 fokot meghaladó rekordhőségben. A tűz, a védelmi vonalakon áthatolva, kedden elérte Colorado Springs várost.
A coloradói tűzoltókhoz az ország több pontjáról érkezett erősítés, így a veszélyeztetett 400 ezres város – az állam második legnagyobb települése – környékén mintegy ezren küzdenek a lángokkal. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) denveri irodája szerdán bejelentette: a beérkezett bejelentések nyomán vizsgálatot kezdett annak megállapítására, hogy nem gyújtogatók okozták-e a katasztrófát.
A Fehér Ház bejelentette, hogy Barack Obama elnök pénteken a természeti csapás sújtotta övezetbe látogat.
Richard Brown, a város tűzoltó parancsnoka „eposzi méretűnek” minősítette a katasztrófát, Anne Rys-Sikora, az oltásban részt vevő szolgálatok egyesített parancsnokságának szóvivője pedig a légkeveréses sütőhöz hasonlította a kialakult állapotokat, amelyek szerinte „aligha lehetnének rosszabbak”.
Coloradóban egyébként egyszerre hét helyen tombol tűzvész, s a legnagyobb, a High Park környékén, már több mint 35 ezer hektárnyi területet perzselt fel. Az ottani, villámcsapás okozta tűzvészben egy 62 éves nő életét vesztette.
A lángok terjedését a hatóságok megpróbálják légi oltással lelassítani. Az állam területén eddig 257 lakóház vált a lángok martalékává. Az oltásra eddig 33,1 millió dollárt költöttek
A meteorológiai előrejelzés szerint a hőmérséklet a jövő hét elejéig nem száll 32 fok alá és az előre látható időszakban jelentősebb eső nem várható.
A szomszédos Utah államban szerdán három helyről jelentettek erdőtüzet.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.