Hirdetés

Adóemelési kilátások

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Felállt a második Gyurcsány-kormány Megalakult a második Gyurcsány-kormány, miután az Országgyűlés a kormányprogram pénteki tízórás vitájának zárásaként egyetlen szavazás keretében döntött a dokumentumról és Gyurcsány Ferenc újbóli miniszterelnökké választásáról. A képviselők 206 igen és 159 nem vokssal szavaztak bizalmat a miniszterelnöknek.

Gazda Árpád

2006. június 12., 00:002006. június 12., 00:00

Az eskütétel után Sólyom László köztársasági elnök átadta a miniszterek megbízóleveleit, majd rövid beszédében kijelentette: élet-halál kérdése, hogy a nyertesek hogyan lesznek úrrá a nehézségeken, hogyan végzik munkájukat. „Most fog eldőlni az, hogy Magyarország az Európai Unió alján vegetál-e, vagy pedig méltó helyet vív ki magának. A kormány a miniszterelnökkel áll vagy bukik” – fogalmazott a magyar államelnök.
Felszólalásában Gyurcsány Ferenc ötpárti egyeztetést szorgalmazott, arra tett ajánlatot, hogy az általa kezdeményezett egyeztetést akár az ellenzék által javasolt helyszínen is megtarthatják. Zárszavának nagy része arról szólt, hogy kormányoldalnak és ellenzéknek együtt kell működnie a változtatásokban. Javaslatát Gyurcsány Ferenc levélben is megismételte, Orbán Viktor Fidesz-elnök és Semjén Zsolt KDNP-elnök közös válaszlevelében pedig azt írta: pártjaik készen állnak az ország érdekét szolgáló együttműködésre. A két ellenzéki párt elnöke ugyanakkor azt kérte, ha a kormánynak van konkrét, írott javaslata, akkor hozza azt az Országgyűlés elé. „Készek vagyunk ezeket megtárgyalni, a kormány javaslatait megfontolni, és saját elképzeléseinket ismertetni” – írta a két pártelnök. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a házszabály ismeri a két olvasatban történő tárgyalás lehetőségét, vagyis először a koncepcióról, majd a konkrét javaslatokról is tárgyalhatnak a képviselők az Országgyűlésben.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szombati ülésén Gyurcsány Ferenc ismertette az Új egyensúly nevű programot, amely számos adóemelési és kiadáscsökkentési tételt vetít elő. A program az elemzők számára nem okozott különösebb meglepetést, véleményük szerint az intézkedések nem rontják az ország versenyképességét, ám bevezetésükkel jelentősen nő az infláció, stagnál a lakossági fogyasztás, ami visszafoghatja a gazdasági növekedést.
A meghirdetett intézkedések részben közvetlenül a lakosságot, részben a vállalatokat terhelik. Így például az áfa 15 százalékos kulcsát szeptember 1-jétől 20 százalékra kívánja növelni a kormány, de az ötszázalékos áfakulcs és az oda sorolt termékek köre nem változik. Így továbbra is 5 százalék áfa terheli például a gyógyszereket, a folyóiratokat és a tankönyveket. A program szerint augusztustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára. A miniszterelnök rámutatott: az idén a szükséges intézkedések nélkül a gázártámogatás elérte volna a 200 milliárd forintot, a tervezett beavatkozásnak köszönhetően ez 160 milliárd forintra csökken. 2006. szeptember elsejétől egy év alatt három lépésben emelnék a cigaretta és a szesztartalmú italok jövedéki adóját, nem emelkedik viszont a benzin és a gázolaj jövedéki adója. Gyurcsány nem tett említést az euró bevezetésének időpontjáról, de megfigyelők szerint megjegyzései arra utalnak, hogy a kormány tartja magát az uniós valuta 2010-es bevezetéséhez.

A Gyurcsány-kormány összetétele
Göncz Kinga - külügyminiszter
Gráf József - földművelési és vidékfejlesztési miniszter
Hiller István - oktatási és kulturális miniszter
Kóka János - gazdasági és közlekedési miniszter
Kiss Péter - szociális és munkaügyi miniszter
Lamperth Mónika - önkormányzati és területfejlesztési miniszter
Molnár Lajos - egészségügyi miniszter
Persányi Miklós - környezetvédelmi és vízügyi miniszter
Petrétei József - igazságügyi és rendészeti miniszter
Szekeres Imre - honvédelmi miniszter
Veres János - pénzügyminiszter
Szilvásy György- kancelláriaminiszter Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés