
Áder János köztársasági elnök református vendéglátóival
Fotó: MTI
Áder János személyesen kért bocsánatot a református egyházi vezetőktől az őket az Országgyűlés alakuló ülése után ért támadás miatt. A köztársasági elnök kedden a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában kereste fel a református elöljárókat.
2018. május 15., 12:482018. május 15., 12:48
2018. május 15., 12:582018. május 15., 12:58
Áder János úgy fogalmazott: mivel egy hete hiába vár a bocsánatkérő nyilatkozatra, „ezért a magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult tüntetők és az eddig hallgatásba burkolózó politikusok helyett” megköveti Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát.
Hozzátette: az egyházi vezetők az ő meghívására vettek részt az Országgyűlés alakuló ülésén. Áder János hangsúlyozta: a véleménynyilvánítás szabadsága alaptörvényben biztosított alapvető jog, amely mindenkit megillet. „Ennek a szabadságnak azonban világos határa van, amely ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióban, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát” – szögezte le a köztársasági elnök. Hozzátette: 2018. május 8-án a Kossuth téren sokan lépték át ezt a határt.
„Akik nem ismerve se Istent, se embert, csak üvöltözni, gyalázkodni képesek, sötét erőknek engedik át önmagukat” – fogalmazott Áder János. Elmondta: ez a harmadik alkalom, hogy „hasonló ügyben” a nyilvánossághoz kell fordulnia. Először 2012 júniusában kellett felemelnie a szavát, amikor Schweitzer József nyugalmazott főrabbit érte atrocitás az utcán, másodszor pedig négy esztendővel ezelőtt, amikor Pásztor Istvánt, a vajdasági magyarok elnökét támadták meg. „Most pedig a református egyházi vezetőknek kellett a Parlament épületéből kilépve azt tapasztalniuk, hogy vannak, akik csak a gyűlöletkeltés, a rombolás, az erőszak törvényét ismerik” – közölte az államfő.
Bogárdi Szabó István, az MRE zsinatának lelkészi elnöke Áder János látogatását megköszönve elmondta, a köztársasági elnök „mély, személyes beszélgetésben is kifejtette álláspontját” a református egyházi vezetőknek. A püspök „mély alázatra valló, felemelő, nagy tettnek” nevezte a köztársasági elnök bocsánatkérő gesztusát. Az egyházi vezetők köszönetképpen egy a reformáció emlékévében készített zászlót ajándékoztak Áder Jánosnak, amelyen a kárpát-medencei református egyházak címere, valamint egy Szent Pál-i gondolat látható: „akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van”.
Információik szerint az alakuló ülésen vendégként részt vevő Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát „élő rendőrkordon vette körbe”, hogy atrocitások nélkül hagyhassák el az Országházat. Huszár Pál a honlapnak azt mondta, a tüntetők megakadályozták, hogy békében távozzanak. „A gazembertől a csalóig mindennek lehordtak minket, de mi nem szóltunk vissza senkinek. Mellettem volt két fiatalember, Szenn Péter püspök úr, és Gér András zsinati tanácsos úr; összekapaszkodtunk mind a hárman, és vigyáztak rám, nehogy fellökjenek. Közben a rendőrök utat nyitottak nekünk, hogy elérhessük az autót, ami már várt ránk” – számolt be a portálnak korábban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke.
Huszár Pál hozzátette: nem akar rosszat mondani a tüntetőkről, de úgy érezte, ki akarnak provokálni egy pofont a rendőröktől, de ők higgadtak maradtak. Méltatlannak érezte a helyzetet, mert sok „ocsmányságot” zúdítottak rájuk anélkül, hogy tudnák, ők kicsodák. „Most mindannyian leckét kaptunk abból, hogy a demokrácia keretei között mi mindent meg lehet tenni" – fogalmazott. Gér András zsinati tanácsos a Parlamentből kilépve a Reformatus.hu szerint hiába próbálta elmagyarázni a tüntetőknek, hogy ők nem politikusok, hanem meghívott vendégek, ez senkit nem érdekelt, a tüntetők tovább szidalmazták, lökdösődtek és gúnyos megjegyzéseket tettek rájuk.
Elmondása szerint Szenn Péter bocskait viselt, és ez különösen irritált néhány tüntetőt. Az inzultus végül Gér András beszámolója szerint úgy zárult, hogy Bogárdi Szabó István püspök taxival eléjük ment és rendőri biztosítás mellett elhagyhatták a helyszínt.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
szóljon hozzá!