Hirdetés

A vártnál nagyobbra duzzadt a Duna Budapestnél

A legtöbb magyarországi párt lemondta kampányrendezvényét – újabb gátszakadások történtek Ausztriában Magyarország folyóin 1574 kilométer hosszan tartanak harmadfokú vagy rendkívüli védekezést, az árvízhelyzet páratlanul súlyos – közölte tegnap Persányi Miklós magyarországi környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Ugyanakkor összesen 2855 kilométer hosszúságú védvonalon van árvízvédelmi készültség.

Gazda Árpád

2006. április 05., 00:002006. április 05., 00:00

A kormány 12 pontos árvízvédelmi cselekvési programot fogadott el, hogy gyorsan és bürokrácia-mentesen lehessen segíteni az árvízi védekezést, illetve később a helyreállítási munkálatokat – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kabinet tegnapi ülése után.
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke tegnap a Dunakanyarban több árvíz sújtotta települést keresett fel, ahol tájékozódott a gátakon folyó munkákról. Sződligeten Sólyom László ellátogatott abba az általános iskolába, amelynek tornatermében a víz alá került Viktor Speciális Otthon 79 lakóját helyezték el.
Eközben Budapestnél a Duna tegnap estére elérte a 860 centimétert, a vízszint azonban tovább emelkedik, annak ellenére, hogy a szakértők ezt prognosztizálták a legmagasabb értéknek. A budapesti Polgári Védelem szerint azonban a vártnál 2–5 centiméterrel magasabb vízszint nem okoz nagyobb problémát a védekezésben, mint a korábban becsült 860 centiméteres vízállás. A Margitszigeten tegnap 3.500 homokzsákot építettek be, 15 ezret pedig előkészítettek. A helyszínen összesen 240 szakember és önkéntes dolgozik. Az árhullám becslések szerint öt-hat nap alatt húzódik viszsza az alsó rakpart szintje alá. A Római-parton 35 ezer új homokzsákot kellett beépíteni tegnap. Ugyanott elkezdték az úgynevezett ellennyomó medencék építését a gát oldalában. Ezzel a megoldással el lehet érni, hogy a gáton keresztülfolyó víz, összegyűjtve megakadályozza a további szivárgást. A Balaton vízállása jelenleg 114 centiméter, a tó vízszintje négy centivel haladja meg az optimális szintet. Eközben az árvíz eddig 2–3 milliárd forintos kárt okozott a közutakon.
Az árvízre való tekintettel az MSZP kampányrendezvényeinek nagy részét lemondta, a televíziós vitákon kívül csak két kampányeseményen vesz részt. Hasonlóan cselekedett az SZDSZ is. A Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter közölte, hogy aktivistáik már a gátakon vannak. Lamperth Mónika belügyminiszter bejelentette: soron kívül kaphatnak az árvízi védekezés költségeire előleget azok az önkormányzatok, amelyek ezt igénylik. A belügyminiszter arról is beszélt, hogy azoknak is lesz lehetőségük leadni szavazatukat az országgyűlési választások első fordulójában, akik nem lakóhelyükön vesznek részt a védekezési munkálatokban. Nekik pénteken 16 óráig kell igazolást kérniük a lakóhelyükön, amelyen feltüntetik, hogy hol szeretnének szavazni.
Eközben tegnap újabb gátszakadások történtek a Morva alsó-ausztriai szakaszán, Felső-Ausztriában pedig egy gyerek életét vesztette az áradások miatt. Szlovákiában valamelyest apadni kezdtek a folyók, elképzelhető azonban, hogy újabb áradások lesznek. Csehországban a politikai pártok kampánypénzeik egy részét az árvízkárosultak megsegítésére fordítják. Szerbiában a Duna és a Tisza teljes szakaszán árvízvédelmi intézkedéseket léptettek életbe tegnap. Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés