A nemzetközi közösség szankciókat helyez kilátásba Észak-Korea ellen

Hírösszefoglaló • Kísérleti atomrobbantást hajtott végre tegnap hajnalban Észak-Korea, a nukleáris kísérletet számos ország, valamint nemzetközi szervezetek vezetői elítélték, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) pedig rendkívüli ülést hívott össze a koreai-félszigeti válság kezelése érdekében. A Fehér Ház az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali közbelépését sürgette. George W. Bush amerikai elnök a nemzetek közösségével szembeni provokációnak minősítette a kísérleti atomrobbantást, majd leszögezte: az Egyesült Államok figyelemmel követi a helyzet alakulását, és megerősíti elkötelezettségét, hogy megvédi térségbeli szövetségeseit. Dél-Korea súlyos fenyegetésnek tartja az észak-koreai atomkísérletet, fokozott harckészültségbe helyezte hadseregét, és felfüggesztette az Észak-Koreának szánt segélyek szállítását.

Gazda Árpád

2006. október 10., 00:002006. október 10., 00:00

A dél-koreai államfői hivatal ugyanakkor felszólította szomszédját, hogy hagyjon fel nukleáris programjával, és térjen vissza az atomsorompó-szerződés keretei közé. Abe Sindzo japán kormányfő mértéktartásra hívta fel a nemzetközi közösséget, ugyanakkor szigorú ellenlépésekkel fenyegetőzött. Mint elmondta, Tokió fontolgatja, hogy kérni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsától az ENSZ-alapokmány VII. fejezetének alkalmazását, amely lehetővé teszi gazdasági szankciók kiszabását, sőt végső eszközként a katonai erő alkalmazását is. Kína is határozottan ellenzi, hogy Észak-Korea kísérleti atomrobbantásokat végezzen – hangsúlyozta a kínai külügyminiszter, aki reményét fejezte ki, hogy Phenjan visszatér az atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalásokhoz. A két Koreán és Kínán kívül az Egyesült Államok, Japán és Oroszország vesz részt ebben az elhúzódó tárgyalásfolyamatban. Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyancsak elítélte az észak-koreai kísérletet. Moszkva nyilatkozatban követelte Észak-Koreától, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket az atomsorompó-szerződés rendszerébe való visszatérésre és a hatoldalú tárgyalások felújítására. Egyúttal önmérsékletre intett minden érintett államot.
A pakisztáni külügyminisztérium visszautasította azokat a külföldi vádakat, amelyek szerint Pakisztán nukleáris technológiák átadásával segítette Phenjant atomfegyverprogramjának végrehajtásában. Az iszlámábádi külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy Észak-Korea figyelmen kívül hagyta a nemzetközi közösség eltanácsoló felhívásait, és elítélte az atomkísérletet. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár rendkívüli ülésre hívta össze a katonai szövetséghez akkreditált nagyköveteket, és határozott nemzetközi fellépést sürgetett. Az Európai Unió vezetése is elfogadhatatlannak nevezte a kísérleti nukleáris robbantást, Benita Ferrero-Waldner, az EU külkapcsolatokért felelős biztosa azonban hangsúlyozta, a szervezet egyelőre nem tervezi a kelet-ázsiai országnak szánt humanitárius segélyek leállítását vagy visszafogását.

Dél-Korea külügyminisztere
lesz az új ENSZ-főtitkár
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatalosan is a világszervezet következő főtitkárának jelölte tegnap Ban Ki Mun dél-koreai külügyminisztert. A 192 tagországból álló szervezetnek a következő napokban kell szavaznia a jelöltről, s jóváhagyása biztosra vehető, ugyanis ő az egyedüli jelölt. A 62 éves Ban január 1-jén veszi át a hivatalt a 68 éves ghánai Kofi Annantól, aki kétszer egymás után töltötte be az öt évre szóló tisztséget. Ő lesz az első ázsiai főtitkár 35 év után.

----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök