2007. augusztus 22., 00:002007. augusztus 22., 00:00
Cserébe a brit főváros szakemberei forgalomszervezési és várostervezési tanácsokkal látják el a caracasi kollégákat – jelentette be Ken Livingstone polgármester.
A kontinens legnagyobb olajkészletét birtokló latin-amerikai ország vezetője a Petroleos de Venezuela állami olajipari társaság révén juttatja el a támogatást a londoniaknak. A megállapodást sokan bírálják. Vannak például, akik szerint a „vörös Ken” néven ismert politikus harmadrangú dél-amerikai diktátorral paktál, aki semmibe veszi az emberi jogokat. Mások azt kifogásolják, hogy sokkal szegényebb államtól fogad el támogatást.
„Valaki, aki egyszer csak előterem, és azt mondja, hogy itt van 16 millió font, azért felkelti az érdeklődésemet” – mondta Livingstone a The Financial Times című brit gazdasági napilap tegnapi számában megjelent beszámoló szerint. „Őszintén szólva inkább lefeküdnék Chávezzel, mint George W. Bush amerikai elnökkel, akivel a brit kormány feküdt le” – tette hozzá a venezuelai elnök Amerika-ellenes rendszerét támogató és a brit Munkáspárt balszárnyának is a balszélét képviselő polgármester.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.