2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00
Szili szerint az európai közvélemény figyelmét is rá kell irányítani a nemzeti kisebbségi jogok védelmének lehetőségére. Kifejtette: az európai uniós csatlakozással újabb lehetőség nyílt arra, hogy a határon túl élő magyarsággal szorosabb kapcsolat alakuljon ki. A parlament egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogyan tudja a magyar nemzet egésze legjobban kihasználni ezeket a lehetőségeket. Az uniós tagság magában foglalja a közösségi szintű normaalkotás megteremtésének lehetőségét, azaz a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló közösségi szintű jogforrások megalkotását – mutatott rá a házelnök. Úgy vélte, az EP állásfoglalásai is kiemelkedő szerepet játszanak e téren azzal, hogy az emberi jogok megerősítése szempontjából irányadó normákat adnak. Pöttering kiemelte: az Európai Parlament és annak elnökeként személy szerint ő is elkötelezett az iránt, hogy a kisebbségek jogait és méltóságát tiszteletben tartsák. Hangoztatta, hogy az uniós szabályozás középpontjában e téren a megkülönböztetéstől való mentesség áll. Az EP-elnök méltatta a két roma képviselő – Mohácsi Viktória (SZDSZ) és Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ) – jelenlétét az Európai Parlamentben, és fontosnak mondta, hogy a kisebbségek mindenhol részt vegyenek a közéletben.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.