
KITEKINTŐ – A Yahoo! felhasználói adatainak eltulajdonítására irányuló nagyszabású kalózkodás az olyan országok, mint Oroszország vagy Kína által viselt „kiberhidegháború” egyik újabb példája lehet, ám soha semmit sem fognak tudni bizonyítani – vélték az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők.
2016. szeptember 27., 14:202016. szeptember 27., 14:20
Valójában lehetetlen bizonyossággal azonosítani a korábban példa nélkül álló 500 millió felhasználó adatainak ellopása mögött állókat: egyes szakértők Moszkva kezét gyanítják a dologban, másik inkább arra hajlanak, hogy szervezett bűnözésben kell keresni az elkövetőket.
Egy állam áll mögötte?
„A kibertámadásokat nagyon nehéz bárkinek is tulajdonítani, és eddig egyetlen állam sem vállalta magára ezek elkövetését. A Yahoo! esetében azonban a támadás mérete arra enged következtetni, hogy ehhez sok pénzre, műszaki eszközre és egyeztetésre volt szükség, tehát mindenképpen egy állam követhette el\" – vélte Julien Nocetti, a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (IFRI) kutatója, aki szerint miután Szíria miatt feszült a viszony Oroszország és az Egyesült Államok között, fel lehet állítani azt az elméletet, hogy „Moszkva így próbálta tesztelni az amerikai kibervédelmi képességeket\".
„Nem hiszem, hogy a Yahoo! egy kormánynak tulajdonította volna a támadást anélkül, hogy konkrét információk álltak volna a rendelkezésére\" – vélte Shanhank Joshi, a londoni székhelyű védelmi és biztonsági agytröszt, a RUSI kutatója. Julien Nocetti szerint „ezek az információtechnológiai támadások a hidegháborúra emlékeztetnek, amikor a bombázógépek elröpültek az országok felett, azzal fenyegetőzve, hogy ledobják a bombáikat\". „Ez azt jelzi, hogy meg tudunk fenyegetni egy másik államot. Az oroszok és az kínaiak az erőviszonyok, a katonai látásmód szempontjából közelítik meg a nemzetközi kapcsolatokat. Ez egyfajta mód a számukra, hogy erőt mutassanak\"- mondta.
A Yahoo! pedig elsőrangú célpont. „Ezek az adatok hihetetlenül értékesek, amilyenekre bármelyik titkosszolgálat szemet vethet. Egyes célpontok, mint a Yahoo! annyira nagyok, hogy egy ekkora kalózakció még konkrét célpont nélkül is értékkel bír\" – magyarázta Shanshank Joshi. „A Yahoo! kissé ugyan hanyatlóban van, de jelképes vállalat, a web úttörőinek egyike\" – így Julien Nocetti.
Két éve lett jelenség
Két éve hajtanak végre ismételt támadásokat a nagy internetes cégek ellen. Kína, Oroszország vagy Észak-Korea neve többször is felmerült a Sony, a TV5 Monde francia televíziós csatorna, az amerikai Demokrata Párt és a nemzetközi doppingellenes hivatal elleni kibertámadások kapcsán, de valamennyi ország igyekszik fejleszteni erre irányuló kapacitását, az Egyesült Államok csakúgy, mint mások ؘ emlékeztettek a szakértők. Mint ismeretes, Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, demokrata párti elnökjelölt azzal vádolta meg tavaly Kínát, hogy nagyszabású adatlopást követett el amerikaiak sérelmére, a Mandiant amerikai cég pedig 2013-ban azt vetette Peking szemére, hogy hatalmas adatmennyiséget tulajdonított el 141 vállalattól.
Szöul azzal gyanúsítja Észak-Koreát, hogy hatezer hackert alkalmaz – középiskolás koruk óta – hogy támadja a dél-koreai szervezeteket, a bankoktól az atomreaktorig, és szerinte Phenjan áll a Sony cég ellen legutóbb elkövetett hackertámadás mögött is.
Van, aki nem ért egyet
Más szakértők viszont nem gondolják, hogy egy kormány követett volna el támadást a Yahoo! ellen. „Bárki feltörhet egy olyan adatbázist, mint a Yahoo!-é, mert hagyományos kereskedelmi szervert használ\" – figyelmeztetett Oleg Demidov, a moszkvai PIR Központ agytröszt tanácsadója. „Semmilyen különleges képességre nincsen szükség. Ami ebben az esetben valószínűnek tűnik, az, hogy az adatbázist apránként törték fel, s ehhez idő kellett, akár évek” – vélte a tanácsadó.
„Gyakran tulajdonítják ezeket az eseteket a szokásos gyanúsítottaknak, Oroszországnak és Kínának. Ez lehet akár egy (DNS gyorsítótár-) mérgezés is” – vélte Francois-Bernard Huyghe, a Nemzetközi Kapcsolatok és Stratégiai Kutatások Intézete (IRIS) kutatási igazgatója. „Adatlopás történhetett, ez már 2012-ben előfordult a Yahoo!-nál, akkor a kalózok eladták az adatokat”.
Ugyanígy vélekedik Michael Bittan, a Deloitte cég munkatársa, aki szerint valószínűleg bűnözők keze volt a dologban. A kutató nem lát olyan érdeket, amely miatt egy kormány egy effajta adatbankra rátenné a kezét, inkább a szervezett bűnözés lehetett a tettes.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!