2011. április 08., 15:242011. április 08., 15:24
„Vértócsákat láttam és három holttestet az utcán, amit aztán elvittek” - mondta az események egyik résztvevője. A Szíria déli részén lévő Deraában kezdődtek a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralma elleni tiltakozó megmozdulások, és a városban rendszeresen vannak tüntetések.
„Több mint kétezren, kurdok, arabok és asszírok (keresztények) tüntettek Kamisliben a pénteki imát követően, valamint több száz kurd vonult fel Haszake, Amúda, Derek és Deirbaszije utcáin” - mondta el Radif Musztafa, a kurd emberjogi bizottság vezetője. Az aktivista szerint a demonstrálók azt skandálták: „Isten, Szíria és szabadság”, valamint a „nemzeti egység” szükségességére hívták fel a figyelmet.
A megmozdulásokra egy nappal azután került sor, hogy Bassár el-Aszad szíriai államfő olyan rendeletet hozott, amely megadja az állampolgárságot az ország északkeleti részében élő kurdok közül azoknak, akiket közel egy fél évszázada megfosztottak tőle.
Közben szemtanúk beszámoltak arról, hogy Deraa városában, az ország déli részében a biztonsági erők éles lőszerrel és könnygázzal lőttek a kormányellenes jelszavakat skandáló, tüntető tömegbe. A település a hetek óta tartó tiltakozó megmozdulások központjává vált. Egy aktivista elmondta, hogy az északkelet-szíriai Amúda városában is utcára vonultak pénteken a rezsim távozását követelő emberek.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!