2012. február 20., 16:272012. február 20., 16:27
Levelében Doris Pack aggodalmának adott hangot, hogy – 2010-ben tett, „emberséges ígérete ellenére” – Borisz Tadics szerb államfő nem részesítette közkegyelemben a súlyos börtönévekre ítélt vajdasági magyar fiatalokat – tájékoztatott közleményben Tőkés László sajtóirodája.
2004 őszén összesen 61 évre ítélt az újvidéki bíróság öt temerini fiatalembert, mert megvertek egy szerb kábítószer-kereskedőt. Az aránytalanul szigorú ítélet nagy port kavart, különösképpen azért, mert fordított esetben a szerb hatóságok rendre szemet hunytak: az idő tájt mintegy 300 brutális magyarverés történt a Vajdaságban, és egyik esetet sem vizsgálták ki, sosem vonták felelősségre a szerb nemzetiségű tetteseket.
Tőkés László EP-képviselő többször is szót emelt a 10–15 évre bebörtönzött „temerini fiúk” védelmében, rámutatva, hogy a fiatalok legfőbb „bűne” az volt, hogy magyarok – hisz Szerbiában ilyen súlyos büntetéseket a balkáni háborúban elkövetett háborús vagy népellenes bűnökért sem róttak ki senkire.
Tőkés legutóbb február 8-án, Doris Pack-hoz, az Európai Parlament délkelet-európai bizottságának tagjához fordult a temerini fiúk ügyében. 2005-ben Doris Pack vezette a vajdasági magyarverések kivizsgálására kiküldött EP-bizottságot, amikor is a temerini fiatalemberek családjait is felkereste, és közbenjárt Zoran Sztojkovics akkori szerb belügyminiszternél a 15 évre ítélt Máriás István, a 13 évre ítélt Illés Zsolt, az egyenként 11 évre ítélt Szakáll István és Uracs József, valamint a 10 évre ítélt Horváth Árpád szabadon bocsátásának érdekében.
Tőkés László Máriás István családjának kétségbeesett üzenetét tolmácsolva kérte Pack asszony segítségét. Máriás István szülei jelezték, hogy a büntetések csökkentésére irányuló beadványaikkal minden jogi fórumot megjártak az elmúlt hét évben, s a szerb államfőhöz tavaly elküldött kegyelmi kérvényükre is elutasító választ kaptak.
Az erdélyi EP-képviselő rámutatott arra, hogy a szerb igazságszolgáltatás továbbra is kettős – magyarellenes – mércével mér, hisz Borisz Tadics szerb államelnök nemrég amnesztiában részesített egy háromszoros szerb gyilkost, és hangsúlyozta, hogy 2010-ben Tadics „embertelennek” minősítette a temerini fiúkra kiszabott börtönbüntetést, és amnesztiát ígért számukra.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.