
Fotó: MTI
A Budapest XIV. kerületében álló, kordonokkal körülzárt román külképviselet épülete melletti Izsó utcában felállított színpadon György-Mózes Árpád, a Székelyföldért társaság elnöke azt mondta: a román kormány az elmúlt 19 év alatt nem tett eleget az európai felszólításoknak, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat, és az iskolák egyházi kézbe történő visszaszolgáltatása Románia uniós csatlakozás után leállt.
Emlékezetett: a román állam a kommunista rendszerben nyolcezer egyházi ingatlant kobozott el, ebből 2140-re a magyar történelmi egyházak tartottak igényt, és ebből mindössze ötszázat szolgáltatott vissza a román állam, de a döntést a helyi és megyei önkormányzatok megfellebbezték.
Bácsfainé Hévízi Józsa, az Erdélyi Szövetség elnöke arról beszélt, hogy egyre kevesebb magyar kerülhet be a román felsőoktatásba, iskolák százai alakulnak át, és elsőként Kolozsvárt fosztották meg a magyar nyelvű oktatástól. Szót emelt az ellen is, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen szisztematikusan megszüntették a magyar nyelvű képzést, ezért mint hangoztatta, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyét nem lehet, és nem is szabad kizárólag egyházi ügyként kezelni. A Székely Nemzeti Tanács nevében ezért egy petíciót is megfogalmaztak, amelyben azt kérik a magyar pártoktól és közéleti szereplőktől, ne tegyék négyévente ismétlődő kampánytémává Székelyföld területi autonómiáját, hanem segítsék annak megvalósulását. A román kormányt pedig felszólítják, tartsa be az ország kötelezettségeit, szolgáltassa vissza a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javakat. Mindezek betartatásához az Európa Tanács és az Európai Unió intézményeinek segítségét kérik.
A budapesti megmozduláson felolvasott petíciót a mintegy háromszáz tüntető közfelkiáltással is megerősítette, és majd írásban juttatják el a román nagykövetség vezetőjének, aki a szervezők szerint nem kívánta átvenni a dokumentumot, de elküldik majd a román kormánynak és az összes uniós magyar intézmények vezetőinek is.
Az Izsó utcában tartott tüntetésre Nagyatádról, Érdről és Komlóról is érkeztek demonstrálók, akik a szakadó esőben árpádsávos, székely és nemzetiszínű zászlókat is lobogtattak. A demonstrálók között ott volt Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője is.
| Több száz hívő előtt tartott ökumenikus istentiszteletet Kiss-Rigó László katolikus, Bölcskei Gusztáv református és Fabiny Tamás evangélikus püspök szombaton a szegedi dómban a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumért. Az intézmény visszaállamosítása elleni tiltakozó sepsiszentgyörgyi tüntetés napjára szervezett szertartáson részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke is. Répás Zsuzsanna az istentiszteletet követően az MTI-nek hangsúlyozta, a magyar kormány minden jogi és diplomáciai segítséget kész megadni az erdélyi református egyháznak és az ügyben személyesen érintetteknek. A politikus szerint megdöbbentő, hogy a XXI. században, az Európai Unióban a kollégiummal kapcsolatban olyan ítélet születhetett, amely ellent mond minden jogi alapelvnek: a jogbiztonságnak, a tulajdon szentségének és az egyházak függetlenségének. A Székely Mikó Kollégium épülete a református egyház tulajdona, s erről bírósági ítélet született Brassóban – mondta a helyettes államtitkár. A helyettes államtitkár kifejtette, nagyon fontosnak tartja, hogy a kollégium ügye érdekében a történelmi egyházak mellett azok a romániai magyar pártok is összefogtak, amelyek egyébként rivalizálnak egymással. |
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.