
Fotó: Vatican Media
A Jeruzsálembe bevonuló Jézusnak a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt Ferenc pápa virágvasárnapi homíliájában a Szent Péter téren bemutatott misén, amellyel megkezdődtek a húsvéti nagyhét szertartásai a Vatikánban.
2019. április 14., 13:132019. április 14., 13:13
2019. április 14., 13:322019. április 14., 13:32
Ferenc pápa szerint Jézus a kereszthalálát megelőző jeruzsálemi bevonulásával már megmutatta, melyik életutat kívánja példaként felmutatni az emberiségnek. Hozzátette, Jézus a nevét kiáltó jeruzsálemi fiatalokkal együtt örült, szívében Izrael szegényeivel érzett együtt.
– mondta az egyházfő. Kijelentette: Jézus a hallgatást választotta, a „médiában” való szereplés helyett. A pápa hangsúlyozta, az alázat nem jelenti a valóság megtagadását.
Kifejtette, Jézust ugyanakkora lelkesedéssel ünnepelték Jeruzsálemben, amilyen erőszakkal támadták a Golgotán. „Megdöbbentő Jézus hallgatása szenvedése közepette” – jelentette ki Ferenc pápa. Megjegyezte, a sötétség és a nagy gyötrelem pillanataiban „bátorság kell a hallgatáshoz, ha a csend a békét szolgálja, nem pedig a haragot táplálja”.
Szokás szerint virágvasárnap a Szent Péter téren volt az idén Panamában rendezett Ifjúsági Világtalálkozó küldöttsége. Ferenc pápa a fiatalokhoz szólva azt mondta, ne szégyelljék kimutatni Jézus iránti lelkesedésüket, és ne féljenek a keresztutat követni, lemondva önmagukról, megszabadulva a világ nyújtotta bizonyosságokról.
A virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén kezdődött, ahol Ferenc pápa megáldotta a pálmafa- és olajfaágakat. Az obeliszktől a Szent Péter-bazilika lépcsőjén álló szabadtéri oltárig haladt, a körmenetben mintegy száz bíboros és püspök követte, valamint fiatalok. A papok és a Szent Péter téren összegyűlő hívők kezében is hosszú pálma- és olajfaágak voltak, amelyekkel egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust is köszöntötték. Az egyházfő három egymásba font pálmalevelet tartott, ezek a Szentháromságot jelképezték. A misén egy olajfából faragott pásztorbotot tartott a kezében. A téren a hívőknek adott rózsafűzért szentföldi olajfából készítették.
Szokás szerint a virágvasárnapi pálmalevelek az északnyugat-olaszországi Liguriából, az idén Ventimiglia városából érkeznek. Az olajfákat pedig a dél-olaszországi Pugliából, Andriából szállították a Vatikánba. Egész húsvét alatt olajfák díszítik a Szent Péter térre vezető sugárutat is.
portugál nyelven a kormányzókért és a népekért, japánul az üldözött keresztényekért, franciául a bűnösökért és hitetlenekért, kínaiul a fiatalokért.
Ferenc pápa hetedik alkalommal vezeti a római húsvét szertartásait. Nagycsütörtök délután a lábmosás szertartása ismét egy börtönben elevenedik fel: Ferenc pápa a Rómától nem messzi Velletri város büntetés-végrehajtási intézetében 12 rabnak mossa meg a lábát, ahogyan már 2013-ban, 2015-ben, 2017-ben és tavaly is börtönbe látogatott el ezen a napon. A pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezeti, húsvét vasárnap a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét, valamint Urbi et Orbi áldását adja Rómára és a világra.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!