Hirdetés

A női ének vágykeltő lehet, elhallgattatnák az asszonykórusokat a jeruzsálemi ultraortodoxok

Diszkriminációval és szegregációval szembesülnek a jeruzsálemi nők a szélsőségesen vallásos zsidó vezetők növekvő befolyása miatt – írta honlapján a Sky News brit hírcsatorna.

MTI

2011. december 20., 13:082011. december 20., 13:08

Legutóbb az borzolta fel a kedélyeket, hogy néhány ultraortodox rabbi megpróbálta betiltani nyilvános helyeken a női éneket, mert az felkorbácsolhatja a vágyat a férfiakban.

Női jogvédő csoportok válaszul utcai énekléseket szerveztek. „Nem hagyhatjuk, hogy elhallgattassanak minket” – mondta egy tiltakozó. „Ez egy meredek lejtő, és a demokráciánk van veszélyben” - magyarázta egy másik.

A kötélhúzásból az izraeli hadsereg, mint a nemi egyenlőség bástyája sem marad ki, ugyanis néhány vallásos katona bojkottálja azokat az ünnepségeket, ahol fennáll a lehetősége annak, hogy katonanők fognak énekelni. A katonai vezetők azonban egyelőre ellenállnak a nyomásnak, és elutasítják a kizárólag férfiakból álló kórusok ötletét.

Emellett egyre szembetűnőbb az önkéntes szegregáció jelensége, annak ellenére, hogy a gyakorlatot törvény tiltja. Az ultraortodox körzetekben szinte mindennapos jelenséggé váltak a buszok hátuljában ülő, az egyes üzletekben külön ajtókon közlekedő, és a csak a gyengébbik nemnek fenntartott időpontokban orvoshoz járó nők.

Mostanában alig lehet olyan reklámplakátokat látni, amelyek nőket ábrázolnak – mondta egy aktivista, Idit Karni. Karni csatlakozott egy mozgalomhoz, amelynek tagjai Jeruzsálem-szerte posztereket ragasztanak ki magukról. A csoportot liberális rabbik is támogatják.

Az izraeli konzervatívok hangjának megerősödése összefügg a demográfiai mutatókkal. Az ultraortodox zsidó közösségben a nagycsaládok a jellemzőek, így könnyedén a társadalom egyik leggyorsabban növekvő rétegévé váltak. Az ultraortodoxok egy része megvetően nyilatkozik Izrael modern és liberális értékrendjéről.

A New Israel Fund jogvédő szervezet 2010-es adatai szerint az izraeli nők 56 százaléka rendelkezik állással, de órabérük átlagosan 83 százaléka a férfiakénak. A minimálbért vagy annál kevesebbet keresők 65 százaléka nő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés