
Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának visszautasítását követelte Christian Estrosi, a dél-franciaországi Nizza városának polgármestere, az ellenzéki UMP parlamenti képviselője.
2013. július 31., 16:342013. július 31., 16:34
2013. július 31., 17:112013. július 31., 17:11
A jobboldali politikus a Liberation című lap internetes kiadásának keddi közlése szerint a francia hatóságoknak hatékonyabban kellene fellépniük a törvényeket áthágó nomád életmódot folytató romák ellen. Estrosi elsősorban azt rótta fel Manuel Valls belügyminiszternek, hogy az nem veszi figyelembe a helyi hatóságok véleményét a romákat érintő ügyekben.
„A tisztviselők, a rendőrök és a választott politikusok nem találnak meghallgatásra. A miniszterelnöknek hallgatnia kell rájuk\" – hangoztatta Estrosi. „Amikor a nomádok minden jogalap nélkül behatolnak a sportpályákra (...) és amikor ezt jelzem a prefektúrán és a rendőrségen, mivel nálam minden rendben, mivel a településemen van külön a nomádok számára kialakított terület, a rendőrséget megalázzák, mivel a minisztérium arra utasítja, hogy ne tegyen semmit\" – panaszkodott Estrosi, arra utalva, hogy a francia törvények értelmében bizonyos lélekszám fölött minden településnek kötelező olyan helyt kialakítani, ahol a vándorló életformát folytató, néhány százezres franciaországi helyi roma közösség tagjai rövid időre megtelepedhetnek.
Estrosi azt követelte Manuel Vallstól, hogy kihágások esetén igénybe vehesse a rendőrség támogatását. „Miért nem lehet azonnal, bjrósági jóváhagyás nélkül, csupán a rendőrségi jegyzőkönyv alapján elkobozni a n omádosk, nagy, szép autóit, amikor sportpályákra parkolnak, és tönkreteszik őket?\" – tette fel a kérdést Estrosi. Emellett felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul kezdje el kitoloncolni a törvényen kívüli helyzetben levő külföldi állampolgárokat, helyezze hatályon kívül a települések mentén kialakított illegális táborok felszámolását tiltó rendelkezést, és mondjon nemet Románia és Bulgária csatlakozására az EU-n belül szabad közlekedést biztosító schengeni övezethez.
Mint arról beszámoltunk, Franciaországban az elmúlt években jelentős problémát okoztak a főleg Romániából és Bulgáriából érkezett roma bevándorlók, akiknek egy része illegális táborokban ütött tanyát, és bűnözésből élt. Nicolas Sarkozy előző, jobboldali elnök idején a francia hatóságok hozzákezdtek az illegális táborok felszámolásához és a törvénytelenül az országban tartózkodó romák hazatoloncolásához, amit nemzetközi tiltakozás övezett. A szocialista Francois Hollande tavalyi választási győzelme után felállt kormány engedékenyebben viszonyul a helyzethez.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!