
Archív felvétel
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
2019. június 18., 12:352019. június 18., 12:35
2019. június 18., 12:362019. június 18., 12:36
A képviselők 166 igen szavazat, öt nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el a parlament nemzeti összetartozás bizottságának javaslatát.
A határozat kifejti: a parlament az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve hozta döntését,
Az Országgyűlés kimondta, támogatja az anyaországban, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarság körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok és filmalkotások készítését, amelyek erősítik a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát, önazonossága kifejezését és védelmét.
A parlament szorgalmazza a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmeinek, valamint a magyarság kulturális, szellemi, tudományos, gazdasági és sportsikereinek bemutatását szolgáló kiállítások, konferenciák szervezését és ismeretterjesztő anyagok létrehozását.
A törvényhozók határozatukban kijelentették,
A döntés indoklásában felidézik, a trianoni tragédiára történő emlékezés ezen formájára a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma kérte az Országgyűlést. „A trianoni trauma óta eltelt szűk évszázad alatt tragikusan megfogyatkozott a magyarság az anyaországon túl, de a nemzeti együvé tartozás érzése megmaradt” – fogalmazott a bizottság javaslatában. Aláhúzták ugyanakkor, hogy a határozattal nem pusztán a trianoni tragédiára kívánnak emlékezni, hanem a térség népei felé tett új együttműködési ajánlat révén a közép-európai jövőt is szolgálni kívánják.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!