
Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára
Az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz – jelentette be Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a katonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozóját megelőzően.
2017. május 25., 11:302017. május 25., 11:30
2017. május 25., 11:302017. május 25., 11:30
Hozzátette viszont, hogy a katonai szövetség konkrét katonai műveletekben nem vesz részt a terrorcsoport tevékenysége által érintett egyetlen területen sem.
A csütörtökön Brüsszelben tartandó NATO-csúcstalálkozón első ízben vesz részt Donald Trump amerikai, valamint Emmanuel Macron francia elnök. Az ülésen az állam-, illetve kormányfők várhatóan megerősítik a védelmi költségek méltányos viselésére vonatkozó vállalásaikat, továbbá a terrorizmus elleni harc és a transzatlanti együttműködés melletti elkötelezettségüket.
Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára bemutatja a NATO új székházát is, továbbá felavatják az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások emlékére állított emlékművet és a berlini fal emlékművét.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!