A milliárdos és a szocialista: a csalódottság hangjai az amerikai előválasztáson

„Dühös jelöltek\"

A közvélemény-kutatások szerint Trump a republikánus elnökjelölt-aspiránsok mezőnyének éllovasa, az önmagát demokratikus szocialistának valló Sanders pedig a demokraták között országos szinten a második helyen áll Hillary Clinton volt külügyminiszter mögött, sőt New Hampshire államban meg is előzte őt.

Pedig van közöttük hasonlóság, még ha a politikai paletta ellentétes oldalán állnak is: Salena Zi­to, a Pittsburgh Tribune-Review nevű újság publicistája szerint mindketten „a csalódottság szülte populizmust\" képviselik. „Dühös jelöltek ők, akik az Egyesült Államok szánalmas állapotáról panaszkodnak és nyögdécselnek, és szégyentelenül protekcionisták.

Mindkettő a bevándorlókban és a külföldi konkurenciában látja a legtöbb, ha nem az összes problémánk okát. Mindketten úgy vélik, hogy ha az országunkat egy fallal le tudnánk választani – »a Donald« szó szerint, Sanders pedig átvitt értelemben – akkor Amerikát ismét naggyá tudnánk tenni (ahogyan Trump kampányszlogenje szól)\" – írta Zito.

Nick Gillespie, a The Daily Beast szerzője rámutatott, hogy Trump számára a határon átlopakodó mexikóiak – akik között azért szerinte is vannak jó emberek is – bandavezérek, kábítószerdílerek és erőszakolók. Sanders a maga részéről a Koch fivérek (a Republikánus Párton belüli, ultrakonzervatív Teadélután mozgalom két milliárdos támogatója, Charles és David) jövőbeni bérmunkás-rabszolgáinak tartalékseregét látja bennük. A szenátor ugyanis az AFL-CIO és más szakszervezeti tömörülések szövetségeseként következetesen ellenzi a határok megnyitását és a kereskedelmi szerződéseket. Sanders ugyanúgy, mint Trump, folyamatosan Kínára panaszkodik.

„Inkább demagógok,mintsem jelöltek\"

A milliárdos, amellett hogy ostorozza a szenátort határozatlan fellépése miatt, dicséri is őt: „Ő vonzza a legnagyobb tömegeket, és mi vonzzuk a legnagyobb tömegeket. Mi ketten vagyunk azok, akik a legnagyobb tömegeket vonzzuk\" – mondta. (A The Washington Post napilap minapi összegzése szerint miközben Clinton legnagyobb létszámú gyűlése alig volt több ötezer fősnél, Sanders legalább háromszor tudott húszezresnél is nagyobb hallgatóságot egybegyűjteni.)

Az elemzés szerint Trump és San­ders inkább demagógok, mintsem jelöltek, akik a harag meglovagolásával próbálnak meg támogatókat maguk köré vonzani. Ez – mint annak George Wallace vagy Ross Pe­rot a megmondhatója – végeredményben kevés ahhoz, hogy egy esetleges hármas versenyben széles tömegbázist alakítsanak ki maguknak.

„Ez azonban nem jelenti azt, hogy Trumpnak és Sandersnek ne lenne máris nagy hatása. A kampány korai szakaszában a választóknak nemcsak a Republikánus és a Demokrata Párt intézményével szembeni hatalmas elégedetlenségét használják ki, hanem azt is, amelyet a 21. század status quója iránt éreznek, amely sok vonatkozásában valóban lehangoló és kiábrándító\" – írta Gillespie.

A szerző szerint mindkét aspiráns eredetinek tetsző, de leegyszerűsítő megoldásokat javasol a bajokra: a határok lezárását és a kínaiak megleckéztetését. Ezzel kapcsolatban az a legaggasztóbb, hogy azok a jelöltek, akik 2016-ban végül sikeresek lesznek, a Trump- és Sanders-féle „amerikai erődmentalitás\" másolásával próbálják majd maguk mellé állítani a választóikat.

Vonzerejüket nehéz ellensúlyozni

Jeb Bush kivételével már ma az összes republikánus elnökjelölt a mexikói határ áthatolhatatlanná tételét szabja feltételéül a bevándorlásról folytatott vitának, és a többségük támogatja egy országos elektronikus foglalkoztatási adatbázis létrehozását is, ami kiterjesztené az állam megfigyelő szerepét.

Hillary Clin­ton pedig, aki külügyminiszterként még támogatta a Csendes-óceáni Kereskedelmi Partnerséget, később elbizonytalanodott, és ma már kritikusa annak. Ha pedig Sanders még az év végén is veszélyt jelenthet a pozíciójára, Gillespie szerint nem kizárt, hogy felülvizsgálja a bevándorlással kapcsolatos, általánosságban elfogadó álláspontját is.

Trump és Sanders vonzerejét nehéz ellensúlyozni, mert kétszer annyi – mintegy 60 százaléknyi – amerikai gondolja azt, hogy az ország rossz irányba halad, mint akik úgy vélik, hogy jól mennek a dolgok. A kormányzatba vetett bizodalom az Egyesült Államokban a hatvanas évek óta hanyatlik, és a folyamat a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után felgyorsult. Trump és Sanders hangzatos jelszavakkal, erkölcsi magabiztossággal fogalmazzák meg az emberek bizonytalanságát, és varázslatos megoldásokat kínálnak a problémákra az egészségügytől kezdve a minimálbéren át az Iszlám Állam terrorszervezetig.

„Ezekben a pillanatokban a milliárdos és a szocialista az, aki érzi a fájdalmunkat. De ha a republikánus és demokrata ellenfeleik átveszik az idegengyűlölő s protekcionista eszméiket, akkor csak a fájdalmunk növeléséhez járulnak majd hozzá sokkal azután is, hogy már lesüllyednek a közvélemény-kutatásokban\" – írta a The Daily Beast.