Hirdetés

A másodrangúként kezelt magyarokra is ráirányította Gál Kinga az Európai Parlament figyelmét

Gál Kinga •  Fotó: Facebook/Gál Kinga

Gál Kinga

Fotó: Facebook/Gál Kinga

Az Európai Bizottság hatáskörén belül hatékony jogi eszközökkel rendelkezik a kisebbségek védelmére – jelentette ki Sztella Kiriákidisz uniós biztos az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén.

MTI

2022. december 15., 13:132022. december 15., 13:13

A biztos a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozat kiadásának 30. évfordulója alkalmából elmondott beszédében hangsúlyozta:

az EU az alapvető jogok erős védelmezője, a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása ma fontosabb, mint valaha, mert Európában ezen a téren visszaesést lehet tapasztalni.

Hirdetés

„A kisebbségek elleni gyűlöletkeltést, az etnikai különbözőség démonizálását néhány politikai erő eszközként használja, hogy megossza a társadalmat és saját céljait mozdítsa elő” – hívta fel a figyelmet.  Mint mondta, az EU garantálja a megkülönböztetésmentesség jogának tiszteletben tartását az uniós jog végrehajtása során. Kiemelte, hogy

az uniós roma stratégia célja valamennyi roma ember társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági integrációja, továbbá az antiszemitizmus elleni stratégia a zsidó élet előmozdítását ösztönzi.

Felhívta a figyelmet, hogy a bizottság különmegbízottat nevezett ki az Unión kívüli vallásszabadság előmozdítására, aki párbeszédet fog kezdeményezni a vallási megkülönböztetéstől sújtott országok nemzeti hatóságaival és az érintettekkel. Hozzátette, hogy a testület továbbá koordinátort fog kinevezni a muszlimellenesség elleni küzdelemre.

Kiriákidisz arról is beszélt, hogy a Minority SafePack nevű polgári kezdeményezésre adott válaszában a bizottság bemutatta, hogyan hajtja végre a tanács számos ajánlását és más, a témát érintő politikai dokumentumot, amelyek együttesen a kisebbségek javát szolgáló jelentős intézkedéscsomagot jelentenek.

korábban írtuk

Az uniós bíróság elutasította a Minority SafePack kezdeményezőinek az Európai Bizottság döntése elleni keresetét
Az uniós bíróság elutasította a Minority SafePack kezdeményezőinek az Európai Bizottság döntése elleni keresetét

Az Európai Unió Törvényszéke elutasította a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés szervezőinek az Európai Bizottság azon döntése elleni keresetét.

Gál Kinga a Fidesz EP-képviselője, hozzászólásában elmondta: az EP kisebbségi munkacsoportjának társelnökeként továbbra is azt tapasztalja, hogy

több millió uniós állampolgárt, köztük magyarok százezreit, másodrendű állampolgárként kezelnek az EU számos tagállamában.

„Diszkrimináció, jogsértések sokasága, az anyanyelvhasználat korlátozása vagy hiánya ellenére az Európai Bizottság nem kíván ezen kisebbségek jogainak élharcosává válni. Így a kettős mérce áldoztatává válnak, kéréseik süket fülekre találnak” – hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint, az Európai Bizottság „laza kézmozdulattal söpörte le az asztalról” a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, az uniós bíróság pedig ezt ítéletében megerősítette. Gál Kinga nehezményezte azt is, hogy az EP még egy határozatot sem kívánt hozni egy ilyen komoly kérdésben, pedig nagy szükség lenne végre egy átfogó európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségvédelmi keretre.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés