
KITEKINTŐ – A londoni City pénzügyi szolgáltatási cégeinek vezetői „rémülettel figyelik”, hogy a brit kormányon belül egyre erőteljesebb a törekvés a „hard Brexitre”, vagyis arra, hogy Nagy-Britannia ne csak az Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról és a vámunióból is vonuljon ki – írta citybeli forrásokat idézve a hétfői Financial Times. A londoni gazdasági napilap szerint a City vállalatvezetői attól félnek, hogy ez kikezdi az üzleti bizalmat, arra késztet vállalatokat, hogy elhagyják Londont, és így károkat okoz a City pénzügyi központjának.
2016. szeptember 27., 14:202016. szeptember 27., 14:20
A Financial Timesnak nyilatkozó bankvezetők, akik tárgyaltak kormányzati illetékesekkel, közölték a lappal: az a meggyőződés alakult ki bennük, hogy Theresa May brit miniszterelnök végül ki fogja vezetni Nagy-Britanniát az EU belső piacáról és a vámunióból.
Az idézett bankárok attól tartanak, hogy a kormány szakpolitikai döntéseit a Brexit- párti miniszterek formálják, köztük Liam Fox külkereskedelmi miniszter, aki már júliusban kijelentette, hogy Nagy-Britannia „valószínűleg” felmondja a vámuniót, és David Davis, a Brexit-tárgyalások irányítására újonnan létrehozott szakminisztérium vezetője, aki nemrég „valószínűtlennek” nevezte, hogy Nagy-Britannia az EU egységes belső piacának tagja maradhatna, miután kilépett az Európai Unióból.
„Szóbeli keménykedés”
John McFarlane, a Barclays befektetési bankcsoport elnöke és a The CityUK lobbicsoport vezetője a Financial Timesnak kijelentette: az ilyen „szóbeli keménykedés” veszélye az, hogy növeli a bizonytalanságot, csökkenti a bizalmat, és arra készteti az üzleti vállalkozásokat, hogy elővegyék a fiókból kivonulási terveiket. Az egyik amerikai nagybank név nélkül idézett vezetője azt mondta: attól tart, hogy Theresa May „nem fogta fel teljesen”, milyen következményei lehetnek a Cityre a hard Brexitnek.
John Holland-Kaye, a londoni Heathrow repülőtér vezérigazgatója a Financial Timesnak azt mondta: „teljesen kezelhetetlen” helyzet állhat elő például a repülőterek, a kikötők vagy a brit és a francia part közötti tengeralatti vasúti forgalmat bonyolító Eurotunnel számára, ha a rendszerbe hirtelen be kell építeni a hard Brexittel járó összes ellenőrzési kötelezettséget.
Nem tárgyalnak
Más citybeli vezetők arról számoltak be, hogy a Brexit-párti miniszterek egyelőre nem is állnak szóba a Cityvel, és ha „valaki megpróbál tárgyalni velük a részletekről, azzal hessegetik el, hogy megkérdőjelezi a Brexittel járó előnyöket”. Ezekre a kockázatokra külföldről is figyelmeztették már a brit kormányt. Jens Weidmann, a Bundesbank – a német jegybank – elnöke a The Guardian című baloldali brit napilapnak a minap kijelentette: a „hard Brexit” azzal járna, hogy a londoni City pénzügyi szolgáltató szektorának vállalatai elveszítenék a passporting-jogokat, vagyis szolgáltatásnyújtási engedélyeiket a kontinentális EU-gazdaságokban.
Weidmann szerint e jogok az uniós belső piachoz kötődnek, és automatikusan megszűnne hatályuk a londoni Cityben, ha Nagy-Britannia nem maradna az egységes EU-piac tagja. A német jegybank vezetője hozzátette: ebben a helyzetben több, jelenleg Londonban működő pénzügyi intézmény is „átgondolhatja”, hogy hol legyen központi telephelye. Weidmann szerint Frankfurt „vonzó” alternatívát kínálhat, és „szívesen is látná a (Londonból) újonnan érkezőket”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!