Hirdetés

A Kreml szerint a NATO Oroszország ellensége

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Az észak-atlanti szövetség napról napra megerősíti az Oroszországgal szembeni ellenségességét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél egyértelműbbé tegye az ukrán konfliktusban való részességét – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

MTI

2023. február 14., 14:322023. február 14., 14:32

„A NATO egy velünk szemben ellenséges szervezet” – hangoztatta.

Peszkov szerint a szövetség minden nap „megerősíti ellenséges mivoltát”, és „minden erejével” próbálja „a lehető legvilágosabban” jelezni részességét az Ukrajna körüli konfliktusban. Mint mondta, ez bizonyos óvintézkedéseket követel meg.

Hirdetés

Azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az orosz katonák gyakran „hallanak idegen beszédet” az ukrajnai harctéren, megjegyezte, hogy „ez nem titok”.

Hozzátette, hogy külföldiek harcba küldése Ukrajna oldalán nem lesz képes megváltoztatni az események menetét, csak elnyújtani őket.

A Kreml szóvivője nem kívánta kommentálni az Egyesült Államok egén megjelent léggömbök történetét.

„Hagyjuk, hogy az amerikaiak maguk oldják ezt meg” – mondta.

Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus egyébként a Twitteren azt írta, szerinte az Egyesült Államok és Kanada fölött lelőtt repülőszerkezetek lehetséges földönkívüli eredetével kapcsolatos „pánikkeltés” célja az volt, hogy elterelje a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó riporterek figyelmét az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának vagy a költségvetéssel kapcsolatos kérdéseknek a vizsgálatáról.

Snowden arra utalt, hogy Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró múlt szerdán megjelent blogbejegyzésében azt állította, hogy az Oroszországot Németországgal a Balti-tengeren keresztül összekötő gázvezetékek tavaly szeptemberi felrobbantását Joe Biden amerikai elnök rendelte el. Hersh szerint a csöveket az amerikai és a norvég haditengerészet, valamint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) semmisítette meg. Forrását az újságíró nem nevezte meg, állításait a fősodorhoz tartozó amerikai médiában mérsékelt, Moszkvában azonban élénk érdeklődéssel fogadták.

A Fehér Ház szóvivője egyébként elvetette a lelőtt repülő eszközök földönkívüli eredetét, az illetékes amerikai kormányszervek pedig alaptalannak minősítették a Hersh publikációjában foglaltakat.

korábban írtuk

NATO-főtitkár: több fegyvert kell Ukrajnának küldeni
NATO-főtitkár: több fegyvert kell Ukrajnának küldeni

Nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, ezzel szemben a háború folytatását, és újabb támadásokat tervez, ezért Ukrajnának fegyverekre van szüksége a háború megnyeréséhez – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben.

korábban írtuk

Washington: a lelőtt repülő tárgyak nem földönkívüli eredetűek, és katonai veszélyt sem jelentettek
Washington: a lelőtt repülő tárgyak nem földönkívüli eredetűek, és katonai veszélyt sem jelentettek

Az Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra – közölte hétfőn a Fehér Ház illetékese és az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről.

{K13}

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés