2011. november 04., 15:052011. november 04., 15:05
A szerbek egy kisebb csoportja meg akarta akadályozni a KFOR akcióját, de a békefenntartók tömegoszlatásra alkalmas eszközökkel felszerelkezve kordont vontak az úttorlasz és a szerbek közé, miközben társaik az úttorlasz eltakarítását végzik. Kisebb dulakodásra is sor került a szerbek és a katonák között.
A tiltakozó szerbek a régi barikád közelében eközben megkezdték egy újabb úttorlasz emelését.
Az Észak-Koszovóban többségben levő szerbek szeptember dereka óta úttorlaszok létesítésével tiltakoznak az ellen, hogy a pristinai kormány az Európai Unió rendőri és igazságügyi missziója (EULEX) segítségével saját vámosait és rendőreit a két észak-koszovói átkelőhöz, Jarinjéhoz és Brnjakhoz vezényelte. A KFOR az utóbbi napokban már többször is követelte a szerbektől az úttorlaszok teljes eltávolítását, hogy a békefenntartók zavartalanul eljuttathassák utánpótlási szállítmányaikat a két északi átkelőhöz. A KFOR követelését azonban a szerbek mindeddig elutasították.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.