
Volodimir Zelenszkij
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kedden Ungváron kiadott nyilatkozatában üdvözölte Volodimir Zelenszkij győzelmét a vasárnap befejeződött ukrán elnökválasztáson, egyben annak a reményének adott hangot, hogy az új államfő megválasztása után Kijev felhagy a magyarellenes politikával.
2019. április 23., 16:392019. április 23., 16:39
2019. április 23., 16:422019. április 23., 16:42
Az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat szerint a KMKSZ megelégedéssel vette tudomásul, hogy az ország lakosságának túlnyomó többsége, köztük a kárpátaljai magyarság is a változásra szavazott. „Köszönetet mondunk minden honfitársunknak, aki elment szavazni, s ezáltal esélyt teremtett arra, hogy az ország elindulhasson a felemelkedés útján” – áll a közleményben.
A magyar szervezet szerint a magyarlakta településeken a szavazók több mint 90 százaléka támogatta a változást annak reményében, hogy az új elnök, az elődjével ellentétben, nem folytat majd magyarellenes politikát. A KMKSZ bízik abban, hogy az új elnök hatalomra kerülésével Kijev felhagy a magyarság célzatos asszimilálásának politikájával, s az alkotmánynak és nemzetközi dokumentumoknak megfelelően teljes körűen biztosítja nyelvhasználati jogait, oktatási jogainak maradéktalan érvényesítését az óvodától az egyetemig.
A KMKSZ reméli, hogy Zelenszkij lehetőséget teremt a kisebbségek, köztük a magyarok parlamenti és helyhatósági képviseletének biztosítására, bilaterális tárgyalások útján elősegíti az ukrán-magyar kapcsolatok átformálását, a kettős állampolgárság intézményének legalizálását. A magyar szervezet abban is bízik, hogy az új államfő beszünteti a magyar közéleti személyek vegzálását, és leállítja a magyar szervezetek ellen folyó koncepciós eljárásokat.
„Reméljük, hogy az új elnök párbeszédre törekszik majd a társadalom minden rétegével, köztük a nemzeti kisebbségekkel is. A KMKSZ kész együttműködni minden olyan kérdésben, ami elősegítheti az ország felemelkedését, a kárpátaljai magyarok helyzetének javulását, Ukrajna partneri kapcsolatainak megerősödését Magyarországgal és az Európai Unióval” – szögezte le nyilatkozatában a KMKSZ.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!