
2012. január 17., 08:182012. január 17., 08:18
„Francesco Schettino kapitány hibákat követett el. Önhatalmúlag hajtotta végre a semmilyen módon nem engedélyezett manővert” – fogalmazott Foschi. A Costa Crociere elnöke és egyben vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a hajózási társaság még nem ismeri az óceánjáró fekete dobozának információit, mivel ez az ügyészség birtokában van.
„A hajók számítógépen előre rögzített, műholdas műszerekkel ellenőrzött útvonalat követnek, ha erről letérnek, hang- és fényjelzés is értesít a veszélyről” – hangoztatta Foschi. Hozzátette, hogy a Costa Crociere sértett félnek tartja magát. „Az eltűntek között utasok és a személyzet tagjai is vannak” – erősítette meg. A pénteken szerencsétlenül járt Costa Concordia luxushajó személyzetének hat magyar tagja közül öt vasárnap késő este megérkezett Budapestre.
Csepi Ádám, aki táncosként dolgozott a hajón, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elmondta, hogy magyar állampolgárként két táncos, három zenész és egy menedzser dolgozott a hajón. A férfi az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: egy zenész még nem tért haza, ám értesülései szerint ő is épségben került elő. Csepi Ádám beszámolója szerint péntek éjszaka a hajó bárjában ültek, amikor egy hatalmas robbanást hallottak. Látták, hogy egy szikla mellett áll a hajó. Mint elmondta: a kabinjukba rohantak a mentőmellényükért.
Ekkor még úgy tudták, hogy csak áramszünet van, noha ekkor már ömleni kezdett a víz a hajóba. Hozzátette: egy órával később kezdték el kiüríteni a hajót. A magyar férfi és munkatársai ezután a fedélzeten is további egy órát várakoztak. Erre azért volt szükség, hogy először az utasok hagyhassák el a hajót. Vasárnap estig öt holttestet találtak a toszkán partoknál sziklának ütközött és felborult hajónál
Az óceánjáró luxushajón több mint négyezren tartózkodtak, közülük mintegy 3200 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel és hajótörés előidézésével vádolja az őrizetbe vett kapitányt, akit felelősségre vonás fenyeget azért is, mert túl korán hagyta el hajót.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.