Hirdetés

A horvát–szlovén határ senki földjén rekedtek a migránsok

Drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát–szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).

2015. október 19., 15:572015. október 19., 15:57

Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter vasárnap késő este arról tájékoztatta horvát kollégáját, Ranko Ostojicot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni.

Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, ahová valamivel hajnali két óra után meg is érkezett. A horvát hatóságok ezután a menekülteket a muraszerdahelyi határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy „saját felelősségükre\" megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ahol viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket.

A migránsok, akik között sok nő és gyerek volt, könyörögtek a szlovén rendőröknek, hogy engedjék be őket az országba, de a szlovén hatóságok nem tettek eleget ennek – számolt be a HRT helyszíni tudósítója. Hozzátette, hogy akik nem találtak rést a kerítésen, még kora reggel is horvát területen várakoztak, sárosan és vizesen, de voltak köztük néhányan, akik a közeli patakon próbáltak meg átúszni.

Lezárnák a német határokat

Németországban a konzervatív CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag-) frakciójának egy befolyásos csoportja, a kis- és a közepes vállalkozások érdekeit képviselő parlamenti kör (PKM) is a határok lezárást sürgeti, és egy indítvánnyal próbálja irányváltásra kényszeríteni Angela Merkel kormányát – írta hétfőn a Bild című lap.

A 310 fős frakció 188 képviselőjét összefogó PKM vezetője, Christian von Stetten a Bildnek elmondta, hogy a határok lezárásáról szóló indítványon dolgoznak. A javaslatban az is szerepel majd, hogy a határon meg kell tagadni a belépést a biztonságos származási országokból érkező menedékkérőktől. A csoport szerint a határzár kiépítésének kérdése sem lehet tabu – hangsúlyozta a képviselő.

„It\'s not your land, go back\" (Ez nem a ti országotok, menjetek vissza!) – kiabálta egy rendőr angolul a hangosbeszélőből, miközben a hátérből kutyák ugatása hallatszott – jellemezte a riporter a helyzetet.

Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy körzetébe, amely közvetlenül a szlovéniai Lendva szomszédságában van. Mivel ott nem volt megerősítve a határőrizet, a migránsok gond nélkül átjutottak a határon – közölte a HRT. A szlovénok végül a többieket is beengedték.

Drávamagyaródnál több száz menekült szorult a horvát és a szlovén határállomás közé, gyakorlatilag a senki földjére. Azt követően állt elő ez a helyzet, hogy a szlovén hatóságok – arra hivatkozva, hogy Ausztria korlátozta a menekültek befogadását – egyszer csak leállították a menekültek átvételét Horvátországtól. Egyidejűleg egy kordont is felállítottak az átkelő szlovén oldalának bejáratánál.

Ebben a helyzetben a Horvátországból érkező migránsok nem jutottak át Szlovéniába, ám a visszavezető utat ugyancsak kordonokkal zárták el a horvát oldalon a hatóságok, és rendőrsorfal állt fel a kerítés horvát oldalára. Így a menekültek a két ellenőrző pont közé szorultak. A szakadó esőben végül a határállomást fedő tető alatt zsúfolódtak össze az emberek, néhányan tüzet gyújtottak, hogy felmelegedjenek az egyre hidegebb időben. A helyszínen mindössze nyolc fok volt napközben.

Szlovénia azután döntött úgy, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután – a szlovén belügyi tárca közleménye szerint – Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a menekültek fogadásának leállításáról. Ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása.
Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a „status quo nem változik”, és csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar–szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb–horvát határt. Horvátország területére – a kelet-szlavóniai Babska és Tovarnik körzetébe – vasárnap 4218 migráns érkezett. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát–szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.

Mate Granic volt horvát külügyminiszter, akit Kolinda Grabar-Kitarovic államfő a migrációs helyzet kezelésére létrehozott válságtörzs élére nevezett ki, hétfőn úgy nyilatkozott: le kell zárni a horvát–szerb és a horvát–montenegrói zöldhatárt, és a határok védelmére ki kell vezényelni a hadsereget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés