2012. január 19., 14:202012. január 19., 14:20
„A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom csütörtökön a kisebbségek nyelvén feltüntetett helységnévtáblák kapcsán nyílt levelet intézett az országos és a négy érintett kerület (Pozsony, Nyitra, Besztercebánya, Kassa) közútkezelő vállalataihoz, valamint az alacsonyabb rangú utak kezelőjeként jegyzett települések polgármestereihez. A mozgalom így szándékozik tovább gyorsítani a táblák mielőbbi kihelyezésének ügyén, melyek sok helyütt évek óta részben, vagy teljesen hiányoznak, holott el és visszahelyezésük 1994-től törvénybeli kötelessége lett volna a hatóságoknak” - olvasható abban a közleményben, amelyet a mozgalom csütörtökön juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.
A közleményből és a csatolt mellékletekből kitűnik, hogy jelenleg 43 településen 97 magyar nyelvű helységnévtábla hiányzik, holott a törvény szerint kihelyezésük kötelező lenne. Az anyag nem tartalmazza azt a mintegy kéttucatnyi várost és falut (például Párkány, Ógyalla, Gúta), melyek csak az újonnan elfogadott helységnévlistában szerepelnek. A hiányzó táblák száma tehát ennél jóval magasabb.
A közlemény szerint a jelenlegi helyzet kialakulásáért többen is felelősek. „Például a közútkezelő, a kellő érdeklődést nem tanúsító önkormányzatok, de a politikai képviseletünk és a nemzeti kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes hivatala is. A Hivatal október végén levélben szólította meg a közútkezelőt, s 2011. november 7-ig adott határidőt a válaszadásra. A közútkezelőtől a megadott időpontig választ csak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia kapott” - áll a dokumentumban.
Az anyagból az is kitűnik, hogy számos olyan helyen is hiányzanak a magyar helységnévtáblák, amelyekben a Magyar Koalíció Pártja (MKP) vagy a Híd magyar-szlovák párt képviselője a polgármester, illetve a polgármester ezen pártok támogatásával is lett megválasztva.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia ezért felhívja „érdekképviseleti szerveinket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a táblák mihamarabb elhelyezésre kerüljenek, hiszem nincs rá semmi garancia, hogy júliusban lesz még olyan szerv, aki ezt számon kérheti”.
A mozgalom az elmúlt hét végén több mint 30 dél-szlovákiai településen helyezett el háromnyelvű feliratot, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a magyar nyelvű helységnévtáblák hiányára.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.