2011. május 08., 11:492011. május 08., 11:49
A népcsoport tagjai arra emlékeznek, hogy 1941-ben magyar-román kormányegyezmény alapján az akkori határokon belülre, a Bácskába telepítették a Bukovinában élő székelyeket. Az évfordulón a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Emelt fővel címmel egész éves programsorozatot hirdetett.
Csibi Krisztina, a hagyományőrző egyesületeket, összesen 2200 tagot számláló szövetség elnöke elmondta: a vasárnapi ünnepség helyszíne jelképes, arra utal, hogy a bukovinai székelyek 1941. augusztus 20-án a budai Várban vonultak fel. „Most is a várban mutathatjuk meg magunkat, így adunk hálát az akkori kormánynak azért, hogy hazatelepített bennünket” - tette hozzá.
Az évforduló alkalmából a Magyar Kultúra Alapítvány székházában archív fotókból nyílik kiállítás, a Szent István-szobor mellett bukovinai székely hagyományőrző csoportok adnak folklórműsort.
A bukovinai székelyek áttelepítése 1941. májusban kezdődött el, júniusra 13.800-an kerültek az akkor visszacsatolt Bácska kiürített, szerb telepes falvaiba. 1944. októberben körülbelül ennyien menekültek el a II. világháború hadi eseményei elől Magyarországra, végül Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében, a kitelepített svábság falvaiban találtak új otthonra.
Izrael úgy véli, hogy a magas rangú iráni tisztségviselők és katonai vezetők ellen folytatott célzott likvidálási művelete „káoszt” szít az iráni rezsim vezetésében.
Az ukrán nagy hatótávolságú drónok már az orosz–ukrán határtól több mint 1500 kilométerre fekvő orosz Urál-vidéket is fenyegetik – jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára, volt védelmi miniszter kedden a tanács ülésén.
Még néhány óráig kérhető a levélben szavazók névjegyzékébe vétele az áprilisi magyarországi országgyűlési választásra.
Miközben Irán bosszút esküdött az országot de facto vezető Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megölése miatt, egyértelművé vált, hogy a felkért országok nem kívánnak segíteni Washingtonnak.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
szóljon hozzá!