
Fotó: Videófelvétel
Az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy hatvan fegyveresét fogta el hétfőn egy kórházépületben a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíjában, és az utóbbi napok harcai során megölt több száz fegyverest a városban – jelentette be az IDF szóvivője.
2024. október 28., 18:292024. október 28., 18:29
A Kamel Advan kórházban történt rajtaütés előtt a hadsereg evakuált a városból mintegy ötvenezer civilt dél felé – tette hozzá. Ezzel nem fejeződött be a dzsabalíjai hadművelet, folytatódik a város más részein. A katonák a kórházépületben sok fegyvert, készpénzt és iratokat találtak.
Az elfogottakat a nyomozók kihallgatták a helyszínen, majd további vizsgálatra Izraelbe szállították őket – írta az MTI.
Egy kihallgatott mentőautó-sofőr arról számolt be, hogy a Hamász embereit kellett szállítania rendszeresen.
Az IDF szerint a Hamász összesen mintegy hatszáz emberét fogták el a városban az utóbbi napokban, de még mindig több száz lehet Dzsabalíjában.
Az elfogottakat mind Izraelbe szállították kihallgatásra. A Kamel Advan kórház épülete a szervezet helyi központja volt.

Legkevesebb 45 halálos áldozata van a Gázai övezetben vasárnap végrehajtott izraeli támadásoknak. António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította Izraelt, hogy engedjen be a térségbe humanitárius segélyszállítmányokat.
Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Csapást mért az orosz hadsereg az Isaccea és Orlivka közötti komphatárátkelő ukrán oldalán álló létesítményeire kedden.
A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.
Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.
Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
szóljon hozzá!