Hirdetés

A Fico elleni merényletből is ihletődött Trump támadója

Példa. Thomas Matthew Crooks a Robert Fico elleni merényletet is tanulmányozta •  Fotó: Videófelvétel

Példa. Thomas Matthew Crooks a Robert Fico elleni merényletet is tanulmányozta

Fotó: Videófelvétel

A Robert Fico szlovák kormányfő elleni támadást is tanulmányozta Thomas Matthew Crooks, aki merényletet követett el Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánygyűlésén július 13-án – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik különleges ügynöke hétfőn.

MTI

2024. július 30., 09:292024. július 30., 09:29

A nyomozóhatóság pittsburghi irodájának illetékese újságírók előtt elmondta: az eddigi nyomozás megállapította, hogy a 20 éves férfi a támadásra való felkészülés során

tanulmányozott tömeges áldozatokkal járó lövöldözéseket, valamint utánanézett távirányítású robbanóeszközöknek is.

Hirdetés

Arról is beszámolt, hogy az eddigi 450 meghallgatás nyomán körvonalazódik a merénylő személyiségrajza, ami szerint

Thomas Matthew Crooks magas intelligenciaszinttel rendelkezett, de társas kapcsolatai szinte kizárólag családjára korlátozódtak,

és egész életében kevés barátja vagy ismerőse volt. Az elkövető szülei teljes mértékben együttműködőnek bizonyultak a vizsgálat során – tette hozzá az ügynök.

Az FBI (Federal Bureau of Investigation) illetékese közölte: Donald Trump beleegyezett abba, hogy a nyomozók meghallgassák. Hangsúlyozta, hogy

bármely vizsgálat során rutineljárás az áldozat meghallgatása, az incidens során tett megfigyeléseinek rögzítése.

Hétfőn az amerikai média nyilvánosságra hozott több üzenetváltást, ami a Donald Trump elleni támadást megelőzően Butler városában, a választási gyűlés területét biztosító rendőrök között történt. Ezekből többi között kiderül, hogy

a rendőrök és a biztonsági személyzet tisztában volt a későbbi támadó jelenlétével, és figyelték őt.

Az egyik üzenetből kiderül, hogy javasolták a Donald Trump közvetlen védelmét ellátó titkosszolgálat mesterlövészeinek értesítését.

Donald Trump a hétvégén bejelentette, hogy szeretne visszatérni a Pennsylvania állambeli Butlerbe, többi között azért, hogy tisztelettel adózzon az ellene elkövetett támadásban meghalt Corey Comparatore, volt önkéntes tűzoltó emlékének. A republikánus elnökjelölt szerdán Pennsylvania államban, Harrisburg városában egy rendezvénycsarnokban tart választási nagygyűlést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés