
Soros György
Megerősítette a Facebook pénteken a The New York Times című lap korábbi értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat gyűjtöttek Soros Györgyről.
2018. november 30., 20:002018. november 30., 20:00
2018. november 30., 20:012018. november 30., 20:01
Az újság szerint a közösségi oldal második számú vezetője, Sheryl Sandberg azzal bízta meg munkatársait, hogy gyűjtsenek információkat arról, vajon az Egyesült Államokban élő milliárdosnak fűződtek-e anyagi érdekei a Facebook elleni erőteljes támadásaihoz, a cég hírnevének vélt befeketítéséhez. A lap értesülését a kaliforniai vállalat szóvivőjére hivatkozva az amerikai közszolgálati rádió (NPR) erősítette meg.
Az elektronikus levelet Sandberg pár nappal azt követően fogalmazta meg, hogy Soros a davosi világgazdasági fórumon a „társadalomra veszélyesnek” nevezte a Facebookot és a Google-t, és egyúttal működésük szabályozását sürgette. A Facebook később megbízta a Definers Public Affairs nevű céget is, amely – a The New York Times szerint – információkat gyűjtött és juttatott el a sajtónak a Soros által anyagilag támogatott és a Facebookot bíráló különböző szervezetekről. Amikor egyébként ezt a The New York Times novemberben megírta, a Facebook azonnal megszakította a kapcsolatot a Definersszel.
A közösségi média vezetése a The New York Times cikkére válaszul közleményben tudatta, hogy a vállalat már korábban – Sandberg e-mailjének elküldése előtt – vizsgálódott Soros ügyében. „Soros kiváló beruházó és mi megvizsgáltuk beruházásait és Facebookot érintő kereskedelmi ügyleteit” – fogalmazott közleményében a Facebook. Hozzátette: Soros tőzsdei akcióira vonatkozó kutatásai „már akkor folyamatban voltak, amikor Sheryl e-mailt küldött”. Elliot Schrage, a közösségi média kommunikációs vezetője, vállalva a felelősséget a Definers Public Affairsnek adott megbízásért, bejelentette, hogy távozik a Facebooktól.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!