
2011. november 18., 09:542011. november 18., 09:54
Az újabb strasbourgi romaügyi vitára az Európai Bizottsághoz címzett kérdések alapján került sor. A testületet képviselő Andrula Vasziliu kulturális biztos az idén – magyar EU-elnökség alatt – elfogadott uniós keretstratégia jelentőségét és a rasszizmus elleni irányelv betartásának fontosságát emelte ki. Hangoztatta, hogy az utóbbinak a tagországok nemzeti jogába történő átültetését és a nemzeti stratégiák végrehajtását a testület szorosan ellenőrizni fogja. Az uniós illetékesek a vitában emlékeztettek arra, hogy év végéig minden EU-tagországnak el kell juttatnia Brüsszelbe nemzeti romaprogramját, amely a keretstratégia alapján készült.
A néppárti frakció vezérszónokaként a fideszes Járóka Lívia, a téma jelentéstevője hangsúlyozta: az Európai Bizottságnak ígéretéhez híven szigorú ellenőrzésnek kell alávetnie az év végéig benyújtandó tagállami integrációs stratégiákat, valamint ajánlásokat is meg kell fogalmaznia azok felülvizsgálata érdekében. Göncz Kinga (MSZP) az egyes tagországokban ma is tapasztalt romaellenes jelenségeket és problémákat sorolt fel, és kifogásolta az uniós végrehajtó szerv tétlenségét. „Szinte egész Európában gyakorlat az oktatási és lakhatási szegregáció, a romák elleni erőszak, a gyűlöletbeszéd” – fogalmazott. Tőkés László erdélyi magyar képviselő, az EP alelnöke írásban nyújtotta be hozzászólását.
Mint kifejtette, rendkívül lehangoló – és elgondolkodtató –, hogy a kitűzött határidő lejártának vészes közeledése ellenére ez ideig csupán Magyarország és Románia készítette el tízéves stratégiai programját, valamint Svédország készített elő egy törvénytervezetet ebben az ügyben.
A sajnálatos eset joggal idézi fel bennünk a Roma Integráció Évtizede (2005–2015) elnevezésű európai programnak a csúfos kudarcát – aminek éppenséggel a jóvátétele és behelyettesítése céljából jött létre a romák befogadásának uniós keretprogramja. Sógor Csaba (RMDSZ) szerint a romák jelenlegi problémáinak megoldása az Unió, a tagállamok és a roma közösségek részéről egyaránt óriási erőfeszítéseket igényel. Hangoztatta: az Unió területén meg kell szüntetni az olyan áldatlan állapotokat, hogy például egyes tagországokban a kisebbségek létét is tagadják, vagy őket kollektíven sújtó törvények vannak életben.
Mint mondta, olyan programokat kell finanszírozni, amelyek hozzájárulnak a roma közösségek társadalmi befogadásához, elsősorban az oktatáson és a munkaerő-piaci belépés elősegítésén keresztül. A stratégia sikerét illetően számos hozzászóló képviselő kiemelten hangsúlyozta a roma közösségek szerepének fontosságát is.
A vita során a román Elena Băsescu arra tett javaslatot, hogy a következő EP-választásokon mindegyik párt biztosítson befutó helyet egy roma jelöltnek listáján, és megjegyezte: Románia már csak azért is nagy felelősséget visel a probléma megoldásában, mert az ország területén él a legnagyobb roma kisebbség Európában.
| Nagyobb hozzájárulásra buzdítja Soros György az európai uniós tagországokat a romák integrációjának anyagi támogatásában a 2014-ben kezdődő hétéves EU-költségvetési tervidőszakban. A magyar származású amerikai filantróp üzletember azt mondta, az EU most a legfontosabb pozitív erő, amely meg tudja állítani a legnagyobb európai kisebbség életkörülményeinek romlását. Soros úgy vélte, az új uniós költségvetésben elsősorban a romák oktatásának támogatására kellene önálló keretet elkülöníteni. Az oktatási lehetőségek növelésével az EU hozzá tudna járulni egy olyan roma elit felemelkedéséhez, amely képes lenne ellensúlyozni a cigánysággal kapcsolatos sztereotípiákat, idejétmúlt berögződéseket. Az üzletember rámutatott, hogy az uniós tagállamoknak nemzeti szinten meg kell küzdeniük a romákkal kapcsolatos közhangulattal is, amely jelenleg aláássa a közösség felemelésére vonatkozó kormányzati erőfeszítéseket is. |
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.