2011. november 09., 08:512011. november 09., 08:51
Az azóta őrizetbe vett férfit nem regisztrálták a turisztikai minisztériumban sem sofőrként, pedig ez kötelező, így minden bizonnyal elmarasztalják majd a szállítást szervező utazási irodát is. A buszon a beszámolók szerint olyan készülék sem volt, amely a sebesség túllépésére figyelmezteti a sofőrt, pedig ez is kötelező lett volna. Egy másik buszvezető szerint az érintett útszakaszon gond van a közlekedési jelekkel is, erre utal, hogy most 150 új tábla kihelyezését rendelték el. A közlekedésbiztonsági vizsgálatokat egyébként a belügy- és a turisztikai miniszter is felügyeli, utóbbi azt nyilatkozta, a legsúlyosabb büntetést szorgalmazza a vétkes sofőr esetében. A buszvezető hibás lehet, mert túl gyorsan hajtott a kanyarban, ahol a busz felborult. A busz vezetője könnyebben sérült. A magyar turisták busza vasárnap borult fel, 11-en meghaltak, 29-en megsérültek.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.