
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A tavalyi „szűk esztendő” után 2023 lehet a vasúti fejlesztések éve: nagy valószínűséggel 100 kilométernyi új vasútvonalat adnak át idén Romániában. Ez több, mint a szakemberek szerint idén biztosan megépülő 78 kilométernyi autópálya – közölte a Club Feroviar.
2023. január 07., 18:102023. január 07., 18:10
A román állami vasúttársaság (CFR) a szakportál megkeresésére közölte, milyen eredmények, előrelépések várhatók idén infrastruktúra-fejlesztés terén.
Itt a várakozások szerint átadják a 614-es kilométerkő és az Arad megyei Berzova között 41 kilométeren keresztül húzódó új sínpárt. A felújítási munkálatok még 2017-ben kezdődtek, és a tervek szerint márciusban készülnek el vele; a beruházás pontosan 1 998 579 896,56 lejbe kerül.
Szintén 2017-ben láttak neki a Berzova és Iltő közötti 18 kilométeres vonal korszerűsítésének, amely augusztusban fejeződhet be, összesen 2 085 565 017,01 lej elköltésével. Az Iltőt a Hunyad megyei Guraszádával összekötő 6 km-es vonal bő hat év elteltével, decemberre készülhet el, 1 783 898 405,02 lejes áron. A Guraszáda és Piski közötti 23 kilométert már szeptemberben átadhatják, 3 101 195 448,78 lejes költséggel. Emellett júliusra várható a vasúti közlekedés visszaállítása a Bukarest–Grădiștea–Giurgiu-vonalon, miután átadják a Vidra és Comana közötti 12 km-es szakaszt.

A Sebes-Körös völgyében haladó Kissebes és Élesd közöti hegyvidéki szakaszon kezdődhet meg leghamarabb a Kolozsvár-Biharpüspöki vasúti pálya villamosítása és felújítása.
A CFR a Club Feroviar kérdésére jelezte, miért késtek számos fejlesztéssel. Az okok között a pandémia, illetve az ukrajnai háború miatt nehézkessé váló nyersanyag- és eszközbeszerzést, illetve a drágulást említik, ugyanakkor néhol akadályt jelentett bizonyos területek kisajátítása is. Nem várt gondokat okozott a Maros folyó mentén található talaj szerkezetének változékonysága, amely miatt késtek egyes hidak megépítésével, illetve régészeti leletek előbukkanása is hátráltatta a munkát. De a korszerű jelzőrendszerek összehangolásával is meggyűlt a bajuk a szakembereknek.

Visszavezeti a korszerűbb és gyorsabb intercity vonatokat vasárnaptól, december 11-étől az új menetrend érvénybelépésével kezdődően a Román Vasúttársaság (CFR).
A vasúti szakportál emlékeztet: tavaly nem adtak át új vasúti pályaszakaszt Romániában, csupán bizonyos csomópontok, pályaudvarok korszerűsítését fejezték be, illetve javítási munkálatokat végeztek. Ehhez képest óriási előrelépés lehet 100 kilométer új sínpár átadása, amivel a vasúti fejlesztések „megelőzhetik” az idei sztráda-megvalósításokat. Ugyanis év elején a közlekedési nagyberuházásokat figyelő Pro Infrastruktúra Egyesület azt közölte, hogy
Az 1000 kilométeres határ átlépését (a meglévő autópályák és gyorsforgalmi utak összhossza) várhatóan a török Nurol cég munkásai valósítják meg május-júniusban az észak-erdélyi sztráda Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti 13,5 kilométeres szakaszának átadásával.

Idén sem éri el az 1000 kilométert a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hossza – derül ki a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését célzó beruházások haladását árgus szemekkel követő Pro Infrastruktúra Egyesület friss mérlegéből.

Minden korábbinál nagyobb összeget fordítottak tavaly a közúti és vasúti infrastruktúra, illetve a légi közlekedés és hajózás fejlesztésére, bővítésére Romániában – tájékoztatott vasárnapi közleményében a szállításügyi minisztérium.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!