Hirdetés

Wellness és kisvasút Kovásznán

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Bevált a kovásznai önkormányzat által néhány évvel ezelőtt bevezetett turisztikai illeték: a fürdőváros kasszájába tavaly 800 ezer lej folyt be ebből a forrásból. A pénzt további jelentős idegenforgalmi fejlesztésekre kívánják fordítani.

Bíró Blanka

2012. január 05., 09:062012. január 05., 09:06

Wellnessközpont építése és a gőzmozdonnyal vontatott kisvasút beindítása a Kovászna városi önkormányzat idei prioritása. Lőrincz Zsigmond, a fürdőváros polgármestere tegnap elmondta, egy hathektáros területre építenék meg a wellnessközpontot, amelyben a tervek szerint lesz szabadtéri strand, ásványvizes gyógykezelőközpont, fedett medence és bowlingpálya. A befektetés becsült értéke mintegy ötmillió euró, és a tervek szerint a fejlesztési minisztérium támogatásával valósítják meg.

A polgármester szerint a központ alternatívát jelent majd a szabadidő eltöltésére nemcsak a Kovásznára gyógyulni érkező betegeknek, az aktív pihenésre vágyó turistáknak, hanem a helybelieknek is. Lőrincz Zsigmond hangsúlyozta, ígéretet kaptak a fejlesztési minisztériumtól a finanszírozásra, és még ebben az évben megkezdik a munkálatokat. A másik idei prioritás a gőzmozdony által vontatott, Kovászna és Kommandó között közlekedő kisvasút beindítása. A világviszonylatban is egyedülállóan érdekes keskeny nyomtávú vasút és a sikló felújítására legkevesebb 3 millió euróra van szükség, de csak úgy lehet támogatást szerezni, ha rendezik a terület tulajdonjogát.

A művelődési minisztérium öt évvel ezelőtt hagyta jóvá a közhasznúnak nyilvánított Kovászna–Kommandó kisvasút és sikló területének a kisajátítását, ugyanakkor a kormány egymillió lejt hagyott jóvá a felszerelések megvásárlására. Az önkormányzat 2007-ben kezdte el a kisajátításhoz szükséges dokumentáció összeállítását, eddig több szerelvényt sikerült megmenteni, hogy ne kerüljenek az ócskavastelepre. A területek jogi helyzetének tisztázása mellett az ipari műemlék újraindításának több akadálya is van, a síneket mintegy 4 kilométer hosszan föld és kőtörmelék borítja.

A fürdőváros önkormányzata a kisvasút beindításáig egy kerekeken gördülő városi kisvonattal igyekszik biztosítani a turisták szórakozását. Az önkormányzat a különböző fejlesztéseket a tavalyelőtt bevezetett turisztikai illetékből valósította meg. Az elmúlt évben 800 ezer lej folyt be a város kasszájába az illetékből, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy a turisták összesen 800 ezer éjszakát töltöttek a kovásznai szálláshelyeken.

A polgármester szerint a forgalomnövekedés a hatékonyabb népszerűsítésnek köszönhető, azonban a vendégek többsége az állam által támogatott nyugdíjasjeggyel érkezett kezelésre. A tavalyi turisztikai illetéket a 480 méter hosszú sípálya felszerelésére költötték, éjszakai kivilágítással, felvonóval és hóágyúval látták el. A felvonó ingyen működött, azonban kedden a felmelegedés miatt kénytelenek voltak bezárni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés