2012. március 30., 09:112012. március 30., 09:11
A Mediafax hírügynökség által megszerzett adatok szerint így a bank a megmaradt 60,3 millió lejes, 14 millió eurós nettó profittal számolhat. A BNR ebből hozzájárulhat az állami tartalékok, valamint az állami alkalmazottak bérezéséhez szükséges alap növeléséhez, illetve saját finanszírozási forrásokat hozhat létre, abban az esetben, ha nem kell fedeznie az elmúlt év során szerzett veszteségeket. Decemberben a BNR devizatartaléka közel 1,5 milliárd euróval nőtt a Világbanktól és az Európai Bizottságtól érkező összegeknek köszönhetően, így a valutatartalék az elmúlt évben 33,2 milliárd euró volt, szemben a 2010-ben jegyzett 32,4 milliárd euróval. A banknak 2010-ben 1,41 milliárd lejes bevétele származott kamatokból, 2009-ben ez az érték 3,12 milliárd lej volt.
A romániai bankrendszer közel 430 millió lejes, 100 millió eurós veszteséggel zárta a tavalyi évet, míg 2010-ben a veszteség 516 millió lej volt.
A BNR igazgatói tanácsa egyébként csütörtökön döntött az alapkamat 5,50 százalékról 5,25 százalékra való csökkentéséről. Mugur Isărescu jegybankelnök ezzel kapcsolatban csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, a magánszektor hitelezésének növelése ennek ellenére lassú folyamat lesz. A központi bank már tavaly ősz óta folyamatosan csökkentette az alapkamatot, illetve ennek megfelelően a likviditási feltételeket. A BNR igazgatótanácsának csütörtöki ülésén ugyanakkor a bankrendszer likviditásának megfelelő módon történő ügyintézéséről, valamint a hitelezési intézmények passzíváinak esetében alkalmazható minimális tartalékok jelenlegi szinten való tartásáról is szó esett.
| Az év második felében várhatóan emelkedik majd az inflációs ráta, amely azonban minden bizonnyal nem haladja meg a GDP 3 százalékos értékét – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke. Mint mondta, ez leginkább annak tudható be, hogy az ipari termelés fejlődése az utóbbi időben enyhén visszaesett, miközben a kereslet megnövekedett, a költségvetési hiány pedig továbbra is fennáll. Az inflációs ráta egyébként februárban 2,6 százalékra csökkent a decemberi 3,14 százalékhoz képest. „Az elmúlt év végén történelmi mélypontra csökkent az inflációs ráta, ez elsősorban annak köszönhető, hogy Románia eleget tett az Európai Unióval, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megegyezésekben szereplő gazdasági-pénzügyi előírásoknak. Mindehhez ugyanakkor az élelmiszer-árak viszonylagos kedvező alakulása, valamint az adók és illetékek növelése is hozzájárult” – magyarázta a jegybankelnök. |
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.