
A román állam számottevő erőfeszítései ellenére, sem sikerült befektetőt találni a csődbe jutott légitársaság megmentésére
Fotó: Rostás Szabolcs
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
2025. július 11., 14:002025. július 11., 14:00
A Blue Air Aviation Rt.-t 2023 márciusában, a saját kezdeményezésére nyilvánították fizetésképtelenné, azt követően indult meg a csődeljárás. A bukaresti törvényszék most azt követően döntött a felszámolásáról, hogy a cégvezetés és a többségi tulajdonos, a román állam számottevő erőfeszítései ellenére, sem sikerült befektetőt találni a csődbe jutott légitársaság megmentésére – nyilatkozta Radu Tudor csődbiztos, a légitársaság vagyonfelügyeletét ellátó Infinexa cég képviselője a portálnak.
A 2004-ben alapított Blue Air volt az első romániai diszkont légitársaság. Fénykorában, 2018-ban és 2019-ben több mint 1100 főt foglalkoztatott, éves árbevétele meghaladta a 2,1 milliárd lejt.

A pénzügyminisztérium visszafizettetési határozatot hoz a Blue Air légitársaságnak jogellenesen nyújtott 33,84 millió euró állami támogatás visszaszerzésére – jelentette be pénteken Mihai Constantin kormányszóvivő.
Az MTI emlékeztet, a légitársaság válsága 2020-ban kezdődött, melyből annak ellenére sem tudott kilábalni, hogy kölcsön formájában 28 millió eurós állami támogatást kapott a koronavírus-járvány okozta veszteségek kompenzálására, és további közel 34 millió eurót tőkejuttatásként.
A Blue Air 2022 nyarán tömegével függesztette fel a járatait, szeptember 6-án pedig már leállította valamennyit. Mivel nem tudta törleszteni a két évvel korábban kapott állami hitelt, 2022 novemberében a román kormány átvette a vállalat részvényeinek 75 százalékát.

Új vezetőséget kapott Blue Air fapados légitársaság, amelyben a román állam tavaly ősszel lett részvényes, miután az üzemeltető nem teljesítette a 2020-as állami támogatást követő kötelezettségeit.
Tavaly az év végén a Blue Air Aviation 1,259 milliárd lej értékű adósságállománnyal rendelkezett, miközben aktívumainak az értéke alig haladta meg a 181 millió lejt.

Egyre súlyosabb helyzetbe kerül a járatait már tavaly kényszerből felfüggesztő Blue Air romániai fapados légitársaság: az Országos Adóhatóság (ANAF) a cég által felhalmozott adósság miatt már a cég hat repülőgépét is lefoglalta.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
szóljon hozzá!