
Számos adóügyi változással indul a február a Grindeanu-kormány által elfogadott módosítások nyomán. Debreczeni László adószakértő érdeklődésünkre több intézkedést is vállalkozóbarátnak nevezett.
2017. január 18., 12:192017. január 18., 12:19
„Az év elején több vállalkozóbarát intézkedést fogadott el az új kormány. Bár elvileg az adótörvénykönyv-módosítás egy év után léphetne érvénybe, ezek már februártól hatályosak” – jelentette ki a Krónikának Debreczeni László. A sepsiszentgyörgyi adószakértő, a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke rámutatott, a január elején elfogadott 3-as számú kormányhatározat több újdonságot tartogat.
Segítség a legkisebbeknek
Újragondolták többek között a mikrovállalkozások fogalmát, így az eddigi 100 ezer euró helyett 500 ezer euró lehet az évi forgalmuk, és továbbra is 1 százalékos forgalmi adót fizetnek, ha van legalább egy alkalmazottjuk, és 3 százalékot, ha nincs egy sem. Ez a szakértő által pozitívnak nevezett intézkedés fordulatot hoz a vendéglátóipari egységek adózásában is, hiszen ha az évi forgalmuk nem haladja meg az 500 ezer eurót, akkor az idéntől bevezetett átalányadó helyett adózhatnak mikrocégként.
Debreczeni László rámutatott, minden városban vannak patinás, nagy vendéglők, melyek kevésbé forgalmasak, ezeket mégsem fojtja meg az átalányadó, ha ezt a megoldást választják. Kiszámolták, egy neves sepsiszentgyörgyi vendéglő esetében az átalányadó több mint háromszorosa lenne, mint a mikrovállalkozásként befizethető 1 százalékos forgalmi adó. A forgalom utáni adózás abban az esetben nem jó, ha a cégnek lefedetlen veszteségei vannak, vagy kevés a nyeresége, ez esetben az hozhat megoldást, ha a törzstőkéjét felemeli 45 ezer lejre, és akkor már profitadót fizet.
Újabb adómentes kategória
Az adótanácsadó arra is felhívta a figyelmet, hogy eddig a mozgássérültek, a programozók, valamint az innovációs szakemberek fizetése volt adómentes, most bevezettek egy negyedik kategóriát, a vendéglátók által foglalkoztatott idénymunkást. Ám egyelőre ez nem értelmezhető, mert a jogszabályban 12 hónapos munkaszerződés szerepel, így várják a módszertan megjelenését.
Marad az osztalékadó
A szakértő által említett másik vállalkozóbarát módosítás, hogy az osztalékadó ebben az évben is 5 százalék marad, és idén sem kell fizetni utána az 5,5 százalékos egészségbiztosítást. Amint arról korábban beszámoltunk, az osztalékadót a korábbi 16 százalékról tavaly csökkentették 5 százalékra, azzal a megszorítással, hogy a kedvezmény egy évre szól, ám ezt most meghosszabbították. Tavaly különben nagyon sok vállalkozás kihasználta a lehetőséget, és osztalékot fizetett a tulajdonosainak – osztotta meg velünk tapasztalatait Debreczeni László.
Búcsú a 088-as nyilatkozattól
Január 13-án kibocsátott rendeletével eltörölte a kormány a hírhedt „088-as nyilatkozatot”, ami alapján a pénzügyi igazgatóság elemezte a cégek, cégvezetők megbízhatóságát, és eldöntötte, hogy kiadja vagy sem az áfaszámot. „Az ügyintézés, a dokumentumok beszerzése rengeteg nehézséget okozott a vállalkozóknak. A nyilatkozatot ugyan eltörölték, de az adóhatóság nem mondott le arról, hogy a továbbiakban is értékelje a cégtulajdonosokat, csak ezt most nem a nyilatkozat, hanem a saját és más intézmények adatbázisa alapján teszi” – hívtta fel egyúttal a figyelmet az adótanácsadó, aki szerint nem kizárt, hogy kivételes esetekben így is bekéretik a vállalkozót az adatok pontosítása végett.
Debreczeni László ugyanakkor azt is pozitívumként említette, hogy a magánszemélyek adómentességet élveznek a 450 ezer lejnél kisebb ingatlantranzakciók esetén, ha pedig ennél nagyobb az érték 3 százalékos adót számolnak.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!