
A Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres szakaszon munkálatok 60 százaléka még hátravan, de jó mozgósítással még idén végezhetnek
Fotó: Pro Infrastruktúra Egyesület
Ismét dolgoznak az útépítők az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti hiányzó szakaszán, év végére akár el is készülhetnek a hátralévő munkálatokkal.
2023. február 07., 11:432023. február 07., 11:43
Az A3-as jelzésű sztráda Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres szakaszán a napokban kezdte el a munkát az osztrák Strabag és a német Geiger cég romániai leányvállalatai alkotta társulás – számolt be kedden a TurdaNews román hírportál. A konzorciummal – mint ismeretes – tavaly októberben írt alá szerződést a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), az útépítő cégek vállalták, hogy három hónapos tervezési időszak után nekifognak a kivitelezésnek.
Az Economedia gazdasági portál szerint a pályaszakasz eddig 40 százalékban épült meg,
A sztrádaszakasz építési munkálatai a korábbi kivitelező pénzügyi gondjai amiatt álltak le, így a CNAIR tavaly felbontotta vele a szerződést. Az újabb tendert a Strabag és a Geiger társulása nyerte, amely áfa nélkül 420,34 millió lejért vállalta, hogy három hónap alatt elvégzi a tervezést, és 18 hónap alatt befejezi az építkezést.
Az útszakaszon két hidat, hét felüljárót és egy csomópontot kell megépíteni. A munkálatokat, amelyekre az építő tízéves garanciát vállalt, a CNAIR vissza nem térítendő európai uniós támogatásokból finanszírozza.

Bár az észak-erdélyi autópálya kapcsán már az is jó hírnek számít, hogy az év elején ismét kiírták a közbeszerzési eljárást a Bihar megyei Berettyószéplak–Bisztraterebes-szakasz kivitelezésére, sok örömünk idén sem lesz az autópályából.
Mint ismert, a Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban közbeszerzési eljárás és európai uniós támogatás nélkül írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután – az állami finanszírozás akadozása miatt – a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített meg 1,3 milliárd euróért, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. Románia elérte, hogy az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és a magyar határ közötti útvonalát az Európai Unió felvegye a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), így az építkezés európai támogatások igénybevételével folytatódhatott.

Az aktualizált terv révén 2025 áprilisáig meghosszabbították az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas (Kolozs megye) és Magyarzsombor (Szilágy megye) közötti 30 kilométeres szakaszának kivitelezési határidejét.
Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar-román államhatáron áthaladó 5,3 kilométeres szakasz rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között eddig 102 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak. Az Aranyosgyéres és Maroskece közötti hiányzó részen az autósok a párhuzamosan haladó E60-as országúton közlekednek.

Újabb versenytárgyalást hirdetett meg a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Zilah, illetve Zilah és Szilágynagyfalu közötti szakaszának a kivitelezésére.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!