
Sürgetett deficitcsökkentés. Óva int a 2010-es görögországi forgatókönyvtől Dragoș Anastasiu
Fotó: Facebook/Dragoș Anastasiu
A kormánykoalíció várhatóan szerdán véglegesíti a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, amelyet július 7-ig kell „törvénybe önteni” – jelentette be Dragoș Anastasiu reformokért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este.
2025. július 02., 10:012025. július 02., 10:01
A Digi24-nek nyilatkozva a kormányfőhelyettes elmondta, hogy a kormány ezúttal is egy úgynevezett „salátarendeletbe” foglalja majd a deficitcsökkentő intézkedéseket, és „sajnálatos módon” csak nagyon rövid időre bocsátják közvitára.
„Ebben az időszakban a hitelminősítők képviselő Romániába látogatnak, és (az intézkedések hiányában – szerk. megj.) nem kerülhetjük el a lehető legrosszabb forgatókönyvet: az ország adósbesorolása (...) befektetésre nem ajánlott kategóriába kerül. Ez a 2010-es görögországi forgatókönyvet jelentené” – idézte Anastasiu televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Mint ismeretes, múlt pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan miniszterelnök azt mondta, hogy a következő héten a koalíció bejelenti a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. A kormány hétfői ülésén elfogadta közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát bruttó 300 lejre korlátozó sürgősségi rendeletet.

Legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint.
Romániában nagyon jó búza- és kukoricatermésre lehet számítani az előrejelzések szerint. Az ország keleti és középső részén a kedvező csapadék és az átlagközeli hőmérséklet segítette július folyamán a nyári kultúrák fejlődését.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) országszerte ellenőrzi a benzinkutakat, miután az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – ennek nyomán sok szabálytalanságra bukkantak.
Az Eurostat legfrissebb elemzése szerint Románia a 2025-ös adatok alapján az Európai Unió abszolút „éllovasa” abban a rossz értelemben vett versenyben, amely azt méri, hány fiatal marad ki teljesen a munka és az oktatás világából.
Az európai gáztárolók az elmúlt 13 év leggyengébb feltöltöttségi szintjéhez közelítenek a hidegebb hónapok küszöbén, ami a szakértők szerint már most „téli pánikot” váltott ki az energiakereskedők körében.
A pénzügyminisztérium 25 százalékra emeli a normál gázolaj jövedéki adójának ideiglenes csökkentését szeptember 1. és 15. között. Augusztus második felében még 20 százalékos kedvezményt alkalmaztak.
A kormány pénteki rendkívüli ülésén meghosszabbította szeptember 30-ig a villamosenergia-piaci biztonsági intézkedések hatályát.
Zsugorinflációra (shrinkflation) figyelmeztet friss posztjában az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Vagyis arra a jelenségre irányítják rá a fogyasztók figyelmét, amikor az áremelés elkerülése érdekében csökkentik az értékesített mennyiséget.
Több mint 718 ezer kiszolgáltatott fogyasztó kapta meg augusztusban a villanyszámlák kifizetésére használható energiatámogatást.
Egyetlen olyan szomszédja sincs Romániának, ahol ne lenne olcsóbb a benzin és a gázolaj, holott az ország a régió azon kevés államai közé tartozik, ahol jelentős kőolajtermelés folyik.
A SAFE védelmi fejlesztési eszköz keretében Romániának nyújtott hitelek futamideje 45 év, a türelmi időszak pedig 10 év, a következő részletek folyósítása azonban a finanszírozott projektek tekintetében vállalt mérföldkövek teljesítésétől függ.
szóljon hozzá!