
Fotó: Euroins
Megvonta az Euroins biztosítótársaság működési engedélyét a bukaresti Pénzügyi Felügyelet (ASF) a Libertatea című lap csütörtökön este közölt értesülései szerint, amit azonban hivatalosan nem erősítettek meg.
2023. március 17., 00:022023. március 17., 00:02
2023. március 17., 00:272023. március 17., 00:27
A lap úgy tudja, hogy az ASF vezetőtanácsa csütörtöki ülésén döntött az ország legtöbb ügyfelével rendelkező, a bolgár Eurohold tulajdonában lévő biztosítótársaság engedélyének bevonásáról, ami a hatályos jogszabályok értelmében a cég fizetésképtelenségét vonja maga után. A pénzügyi felügyelet eddig hivatalosan semmit nem közölt az állítólagos döntésről, míg az Euroins annyit közölt: őket sem tájékoztatták ilyen jellegű intézkedésről. Meg nem erősített információk szerint az ASF pénteken hozza nyilvánosságra határozatát.
Amennyiben a bíróság is kimondja a biztosítótársaság fizetésképtelenségét, az Euroins ügyfeleit az állami garanciaalapból (FGA) kárpótolják, kérdéses azonban, hogy az alap rendelkezik-e az ehhez szükséges forrásokkal, vagy az államnak kell beavatkoznia.
Mint arról beszámoltunk, Nicolae Ciucă miniszterelnök szerda este egyeztetett a romániai biztosítási piac nehézségeiről a Pénzügyi Felügyelet (ASF) vezetőjével, majd ezt mövetően úgy nyilatkozott: a kormány szükség esetén beavatkozhat, és korlátozhatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabásait. Elmondása szerint az ASF elnökével megvitatta az Euroins biztosító esetleges fizetésképtelenségének a polgárokra gyakorolt hatásait. Néhány nappal ezelőtt a pénzügyi felügyelet illetékesei közölték: fontolgatják, hogy felső határt szabjanak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak (kgfb).

A kormány szükség esetén beavatkozhat, és korlátozhatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabásait – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Amennyiben valóban megvonják az Euroins működési engedélyét, és a társaságot fizetésképtelenné nyilvánítják, ez a romániai biztosítási piacon néhány év leforgása alatt immár az ötödik csőd lenne. 2015-ben és 2016-ban a két legnagyobb román biztosító, az Astra és a Carpatica, majd a Forte, 2020-ban a CertAsig, 2021-ben pedig a City Insurance ment tönkre. A HotNews.ro portál megkeresésére az állami garanciaalap közölte: 2021 novemberétől 2023. március 10-éig több mint 150 millió eurót fizetett a City Insurance társaság károsultjainak, ebből mintegy 28 millió eurót az utóbbi két hónap során.
Közben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jelentős drágulását vetítette előre, hogy az ASF a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva 9 és 20 százalék közötti mértékben emelte a referenciaárakat a múlt héten. Ezek alapján a legolcsóbb kötvény is 1006 lejnél kezdődik, amit a 1200 köbcentiméternél kisebb hengerűrtartalmú gépkocsit vezető 51 és 60 év közötti járművezetőknek kell fizetniük. A legdrágább, 4709 lejes kgfb-re a 2500 köbcentiméternél nagyobb motorral rendelkező autót vezető 30 év alatti sofőrök számíthatnak.

A pénzügyi felügyelet (ASF) fontolgatja, hogy felső határt szab a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak (kgfb)– nyilatkozta a hatóság szóvivője a bukaresti sajtónak.
Bár a kakaó világpiaci ára 2025-ben többéves rekordok után látványosan visszaesett, a csokoládé továbbra sem lett olcsóbb a boltok polcain.
A Prahova és Dâmbovița megye vízellátása terén bekövetkezett krízis nyomán leállt a brazi-i erőmű működése. Az OMV-Petrom létesítménye fedezi Románia energiaellátásának tíz százalékát.
A tavalyi szint alatt maradnak a szeszes italokra kivetett jövedéki adókból származó bevételek a pénzügyminisztérium hivatalos adatai.
Újabb ipari nagyberuházást jelentettek be Debrecenben: román–kínai együttműködésben vonatgyár épül a városban – adta hírül a Világgazdaság.
Idén októberben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint szeptemberben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) egy online felület elindítására készül, amely a lefoglalt áruk átlátható értékesítését szolgálja – jelentette be az intézmény vezetője, Adrian Nicușor Nica.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.
A mesterséges intelligencia segítségével „bármilyen szemét” eladható a közösségi médiában – jelentette ki Adrian Asoltanie pénzügyi tanácsadó, aki a befektetési csalások veszélyére hívja fel a figyelmet.
A karácsonyi ajándékokra szánt családi költségvetés csökkent Romániában az áremelkedések miatt.
Idén január elejétől október végéig 46 917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.
szóljon hozzá!