
Papíron vagy elektronikus formában kapják meg idén a közalkalmazottak az üdülési jegyeket, a július végére–augusztus elejére várható költségvetés-kiegészítést követően.
2017. június 09., 13:572017. június 09., 13:57
2017. június 09., 14:092017. június 09., 14:09
A központi és helyi közintézményeknek, állami vállalatoknak kötelességük lesz ezekkel számolni a költségvetésben – közölte pénteken az Agerpres hírügynökséggel Mircea Dobre idegenforgalmi miniszter.
Az illetékes tárca vezetője azt is elmondta, hogy 2018. december elsejétől kezdve megváltozik az üdülési jegyek kiutalásának módja, erről majd kormányhatározat fog rendelkezni.
mert az üdülési jegyeket pontosan úgy fogják kiutalni, ahogy azt a kormányprogram ígéri. Jelenleg egyetlen intézmény se számolta be a költségvetésébe ezeket az utalványokat. A költségvetés-kiegészítés pillanatától kezdve azonban mindenkinek – központi és helyi közintézményeknek, állami vállalatoknak – saját büdzséjükből kell elkülöníteniük az erre szánt összeget, és csak ezt követően utalhatók ki az üdülési jegyek” – közölte Dobre.
A turisztikai miniszter arról is tájékoztatott, hogy
ezt kisebb összegű értékjegyekre bontva juttatják el a kedvezményezetteknek, hogy az összeget ne kelljen egyszerre elkölteni.
A turisztikai minisztérium honlapján közzétett és közvitára bocsátott kormányrendelet-tervezet értelmében a közszférában dolgozó mintegy 1,2 millió alkalmazott részesül majd a minimálbérnek megfelelő értékű üdülőjegyben, ez évente 1,73 milliárd lejjel terheli meg az államkasszát.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!