
Fotó: Bihar Megyei Tanács
A nagyváradi repülőtér cargotermináljának kivitelezési munkálatai előrehaladott állapotban vannak – közölte a Bihar Megyei Tanács. Mint írták, a tervezett határidőre elkészült a csatlakozó gurulóút, amely biztosítja az összeköttetést a repülőtérrel, valamint a parkolási övezet és az áruterminál épülete.
2023. július 02., 13:302023. július 02., 13:30
A közlemény szerint már el is kezdődött a munkálatok átvételének folyamata. Ennek következő szakaszában, a Bihar Megyei Tanács a tulajdonába veszi a csatlakozást biztosító pályát, ami ezt követően átkerül a nagyváradi repülőtér kezelésébe, amely megteszi a szükséges lépéseket az úgynevezett gurulóút használatba kerülésére.
„A teherszállítási terminál egy olyan összetett projekt, amely egyedülálló Romániában. Ez a nagyszabású beruházás megfelel annak a jövőképnek, amit a Bihar Megyei Tanács szeretne megvalósítani a megye fejlesztésének érdekében.
Kulcsfontosságúak a logisztikai fejlesztések és a légúti közlekedési összeköttetések, ugyanis a térségben működő cégek légi úton szállítják az általuk gyártott termékeik egy részét” – idézte a közlemény Călin Galt, a megyei közgyűlés alelnökét.
Fotó: Bihar Megyei Tanács
„A nagyváradi CTPark Cargo Terminál egy különleges projekt, amely a tervezettnél sokkal gyorsabb ütemben készül el, már a kivitelezés megkezdése után alig egy évvel. A terminál harmadik épületének kivitelezési és fejlesztési munkálatai is nagyon jól állnak.
– közölte Ana Dumitrache, a CTP Románia ügyvezető igazgatója.
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Amint arról korábban beszámoltunk, 2022 végén készült el a nagyváradi cargoterminál ipari parkjának első épülete, amelyben a cargoterminál is működni fog. A következő két épületet átadását az idei év végére tervezték.
A beruházásra szánt összterület 14,4 hektár, a CTPark nagyváradi áruterminál ipari projektje több mint 60 ezer négyzetméteres terület foglal majd el. Ez három különálló épületből, valamint a 22.100 négyzetméteres repülőtéri infrastruktúrából áll majd, amely magába foglalja a kifutópályát, a csatlakozási övezetet és a repülőgépek parkolását biztosító részt.

Áprilisban elkezdődnek a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér teherforgalmi termináljának építési munkálatai, a május 2–15. időszakban pedig a tervek szerint össze is kapcsolják az új gurulóutat a kifutópályával, erre az időre leáll a légi közlekedés.
Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács és a CTP Románia cég 2021. augusztusban írta alá a nagyváradi repülőtér szomszédságában lévő földterület használati jogának odaítélését a nagyváradi CTPark Cargo Terminál elnevezésű projekt megvalósítására.
A CTP csoport Közép –és Kelet Európában az ipari és logisztikai területek fő fejlesztője és kezelője, a 2023. március 31-i adatok szerint portfóliójához tartozik több mint 10,9 millió négyzetméter nagyságú bérbe adható terület tíz országban.

Nagyváradon elkezdődtek a nemzetközi repülőtér bővítési munkálatai, melyek befejeztével kétszeresére nő a légikikötő utasfelvételi kapacitása – jelentette be szerdán Ilie Bolojan, a repülőteret működtető Bihar megyei önkormányzat elnöke.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.
Megszűnik a „vakon” zajló bértárgyalás az Európai Unió egész területén: 2026 júniusától az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a fizetési sávokat.
A román gazdaság 2025-ben a júniusban előrejelezett 1,3 százalék helyett mindössze 0,8 százalékkal növekedett – derül ki a Világbank Európára és Közép-Ázsiára vonatkozó legújabb elemzéséből, amelyet kedden tett közzé a nemzetközi pénzintézet.
szóljon hozzá!