2011. szeptember 13., 05:112011. szeptember 13., 05:11
A nyugdíjasok ugyanakkor a vizitdíj eltörlését, valamint a nyugdíjpont növelését is kérvényezték, ez utóbbi így a bruttó átlagkereset 37 százalékáról 45 százalékra emelkedne. A tiltakozók Sebastian Lăzăroiu munkaügyi miniszterrel és az egészségügyi minisztérium képviselőivel is tárgyaltak. „A 45 százalékos nyugdíjponttal kapcsolatban a munkaügyi miniszter elismerte, hogy a 2008 előtt nyugdíjba vonult személyek kedvezőtlen helyzetben vannak. Arra kértük a tárcavezetőt, hogy az illetékes állami szervek erőteljesebben avatkozzanak be a problémás helyzetekbe, mert más nem fogja ezeket megoldani. Abban maradtunk, hogy a felmerülő ellenvetéseinket háromhavonta fogjuk közösen megvitatni” – részletezte Ilie Popa, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének alelnöke. Hozzátette: a nyugdíjasok arra vonatkozóan is ígéretet kaptak, hogy az egészségügyi miniszter 15 napon belül tárgyalni fog velük. Toader Cristea, a szövetség elnöke elmondta: ha nem kapnak megnyugtató választ követeléseikre a megbeszélt határidőn belül, visszatérnek a fővárosba, és folytatják tiltakozó akciójukat.
Toader Cristea emellett kifejtette: a 2012-es választási évben nyugdíjaskaravánt fognak szervezni, amely Erdélyben és Moldvában a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PDL) ellen fog kampányolni. „Más politikai párt nem érdekel, kizárólag a PDL ellen fogunk fellépni. A politikai alakulat valóságos népirtást vitt véghez az utóbbi időben” – hangoztatta a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, aki az egészségügyi intézmények állapotát is kifogásolta. „A galaci kórházban naponta több személy halálát okozzák fertőzések, illetve az orvosok felkészületlensége. Az intézménynek, amely kritikán aluli állapotban van, 600 ezer lakost kell kiszolgálnia, ezt a feladatot pedig képtelen ellátni, ezért a tárgyaláson új, lehetőleg regionális kórház létrehozását is kérvényeztük. Mindannyian 40 évig dolgoztunk és hozzájárulást fizettünk, jogunk van a megfelelő ellátáshoz és az ingyenes kivizsgáláshoz. Az egészségügyi rendszer siralmas állapotban van Romániában” – részletezte a Cristea, aki egyébként a tüntetésen részt vevő bukaresti nyugdíjasok számával is elégedetlen volt. Elmondása szerint arra számított, hogy több száz fővárosi nyugdíjas csatlakozik majd, de hozzávetőlegesen 30-an voltak jelen az eseményen.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.