
Fejtörést okoz a szállodákat és éttermeket működtető cégeknek az új adórendszer alkalmazása. Ezeknek a vállalkozásoknak március végéig kellett nyilatkozniuk, hogy milyen rendszerben adóznak, ám előfordul, hogy egy cégnek, amelynek többféle tevékenysége van, átalányadót és profitadót is kell fizetnie egyszerre, ám olyan is akad, amelyik a mikrovállalkozásokra érvényes 1 százalékos forgalmi adót fizeti.
2017. április 06., 16:472017. április 06., 16:47
A székelyföldi könyvelők Sepsiszentgyörgyön tartott múlt heti találkozóján is a szállodai és éttermi tevékenységre kivetett átalányadó volt a legvitatottabb téma. Georgeta Toma, a pénzügyminisztérium adózási igazgatóságának vezetője rámutatott, a legegyszerűbb azoknak a vállalkozásoknak, amelyek éves forgalma tavaly 100 ezer euró alatt volt, így mikrovállalkozásoknak minősülnek, ezek továbbra is a forgalmuk egy százalékát fizetik adóba.
Sokkal bonyolultabb a helyzet, ha a tavalyi forgalom 100 és 500 ezer euró között alakult, mert ezeket a cégeket februártól mikrovállalkozásnak minősítették, ám ha a szálloda- vagy a vendéglátóiparban tevékenykednek, idén még kötelesek átalányadót fizetni, és nem választhatják a mikroadó opciót. Emiatt sok panasz futott be a minisztériumhoz, mert több esetben a mikroadó, vagyis a forgalom utáni egy százalék előnyösebb lenne a vállalkozónak, mondta Georgeta Toma.
Az igazgató rámutatott, tovább bonyolódik a helyzet, ha egy cég szálláshelyet és vendéglőt egyaránt működtet, vagy ezenkívül még egy harmadik tevékenysége is van. Ahol a szálláshelyek és éttermi helyek száma megegyezik, csak szálláshelyre számolnak átalányadót, függetlenül attól, hogy a vendéglőben nemcsak a megszálló vendégek étkeznek. Ám ha az étterem befogadóképessége nagyobb, mint a szálláshelyé, akkor a különbségre már éttermi adót is kell fizetni. Az étteremben egy vendégre 1,4 négyzetmétert számolnak, a nyári teraszokra, kertekre csak a működés időszakára kell adózni, ha a működési engedélyből kiderül, ez csak időszakos jellegű.
A másik csavar az, hogy ha egy szállodában van wellness, kirándulásokat szerveznek és parkolót is működtetnek, az ágyak száma alapján fizetik az átalányadót, amennyiben ezeket a szolgáltatásokat csomagban kínálják, és csak a megszálló vendégek veszik igénybe, ám ha mások is, akkor már profitadó-köteles lesz. Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő elmondta, van példa olyanra is, hogy a vendéglőt működtető cégnek hentesüzlete is van, így két külön adórendszer érvényes rá, és fejtörést okoz a közös költségek meghatározása. Gyakran előfordul, hogy egy cégnek több tevékenysége is van, ilyenkor a számlák alapján döntik el, melyik adórendszerbe számolják el.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.