Hirdetés

Több mint 120 vállalkozó állított ki Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A kedvezőtlen világgazdasági légkör ellenére idén is megtartották Váradon a Varadinum Expo Construct Design kiállítást és vásárt. Az Expo Varadinum cég azért nem mondott le az eseményről, mert az igazgató, Bondor András úgy véli, az egyetlen megoldás a nehéz pénzügyi helyzetben az, ha a vállalkozások még több segítséget és lehetőséget kapnak a megmutatkozásra, mint eddig.

Nagy Orsolya

2009. április 06., 10:062009. április 06., 10:06

Az Antonio Alexe Városi Sportcsarnok előtti tér és az épület belseje is tele volt standokkal, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy akadt néhány olyan cég, amely még a részvételi díjat sem tudta kifizetni, pedig már évek óta folyamatosan kiállít a különböző expókon. Nekik a szervezők elengedték az árat.

Az építészeti profilú kiállításon így több mint 120 vállalkozó kínálhatta termékeit vagy szolgáltatásait. Bár főleg építkezésre vagy lakás-, házfelújításra készülő vásárlókat vártak, a kertrendezéshez is rengeteg segítséget kaphattak az érdeklődők.

Az egyik váradi cég impozáns méretű standjánál többféle különböző portékát kínálnak, a kerti vagy éppen építkezéshez használatos, villanyárammal működő szerszámoktól a kovácsoltvasig. Dumitru Săntiuţ osztályvezető azonban lemondóan ingatja a fejét, amikor arról kérdezzük, milyen volt az érdeklődés az expón.

„Nagyon gyengén megy az eladás – mondja. – Az emberek többsége csak nézelődik, vásárolni nem vásárol semmit.” Megtudjuk, a kovácsoltvas korlátokat, kapurácsokat saját műhelyükben készítik a cég munkásai. Amikor azt kérdezzük, úgy gondolja-e, hogy a válság mutatkozik meg az érdektelenségben, rendreutasítóan magasba emeli mindkét kezét: „ne beszéljen nekem semmilyen válságról! Nem is akarok hallani róla!”

Szerinte egyébként az lehet a gond, hogy nem volt elég hatékony reklámja az expónak, sokan nem is tudnak róla, hogy van. „Több ismerősömnek és üzletfelemnek is, aki a cég székhelyén keresett, nekem kellett elmagyaráznom, hová megyek a hétvégén és miért” – méltatlankodik az osztályvezető.

Az alternatív, megújuló energiaforrások drágák, de hosszú távon megtérülő befektetésnek számítanak – tudjuk meg egy ezekkel foglalkozó váradi cég képviselőjétől. Az ő standjánál egyébként sokan megfordultak, a hétvége alatt mintegy kétszázan, de azt még nem tudni, hányan fognak valóban szerződést is kötni.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés