Hirdetés

Több száz városban tüntettek a bankok ellen

A világméretűvé szélesedett „Foglaljuk el a Wall Streetet!” mozgalom felhívására 82 országban vonultak az utcára az emberek a hétvégén, hogy a vállalatok kapzsisága ellen tiltakozzanak.

2011. október 17., 09:352011. október 17., 09:35

Legalább hetven ember megsérült – köztük 30 rendőr –, amikor tüntetők és rendőrök csaptak össze Róma központjában, ahol a legtöbben gyűltek össze a szombatra és vasárnapra világszerte meghirdetett, a cégek kapzsisága és a politikusok tehetetlensége miatt tiltakozó demonstrációk közül. A rendőrök könnygázzal, vízágyúkkal, gumibotokkal oszlatták az üzleteket, autókat, pénzkiadó automatákat rongáló randalírozókat, akiket a békésen demonstráló többség is igyekezett nyugtatni.

A randalírozók felgyújtották az olasz védelmi minisztérium egyik melléképületét. Az épületben, amelyet körülbelül száz, fekete álarcot viselő ember vett körül, nem sokkal délután öt óra előtt csaptak fel a lángok. Felgyújtottak több autót is, köztük egy páncélozott rendőrségi járművet. A tűzoltók a többi, békésen tüntető több tízezer felvonuló miatt csak nehezen tudtak a helyszínre jutni.

A BBC szerint eddig a római a legnagyobb azok közül a tüntetések közül, amelyeket a „Foglaljuk el a Wall Streetet!” mozgalom szimpatizánsai szerveztek szombatra és vasárnapra a világ több nagyvárosában. Az utcára vonulók a politikusokkal, a kapzsi cégekkel szembeni elégedetlenségüket fejezik ki. A szervezet interneten közzétett felhívásához az Egyesült Államok, Európa és Ázsia több nagyvárosában is csatlakoztak. Az Egyesülés a Globális Változásért nevet viselő on-line oldal szerint 82 ország 951 városa vett részt  a hétvégi megmozdulásokban. „Emberek a világon, október 15-én keljetek fel! Itt az idő, hogy egyesüljünk! Itt az idő, hogy meghallgassanak minket!” – olvasható a weboldalon.

Japán fővárosában, Tokióban nagyjából kétszáz ember vonult az utcára, különböző transzparenseket a magasba tartva. Néhány tüntető be is öltözött, volt, aki óriáspanda-jelmezt vett magára. Az ausztráliai Melbourne-ben és Sydney-ben is a vállalatok kapzsisága ellen tüntettek a mozgalomhoz csatlakozók. „Tüntetőink meg akarják mutatni, hogy szolidárisak a New York-i mozgalommal, és demonstrálnak az ausztrál embereket érintő kérdésekért is. Tudjuk, hogy jobb helyzetben vagyunk, mint amerikai társaink, de a mi országunkban is vannak gondok” – mondta az egyik melbourne-i szervező. A szervezők azt kérték a tüntetőktől, hogy vigyenek magukkal hálózsákot vagy bármit, hogy az utcán tölthessék az éjszakát.
A dél-koreai Szöulban egy bank épülete előtt tüntettek az emberek. „Leginkább a gazdasági kérdések miatt emeljük fel a hangunkat. Ki kell dolgoznunk a világ problémáira a megoldást” – mondta az egyik ottani szervező. A brit főváros, London üzleti negyedében található értéktőzsde előtt délben kezdtek gyülekezni a tüntetők, délután a rendőrség több embert őrizetbe vett, itt körülbelül ezren tiltakoztak. Berlinben ezrek gyülekeztek a városközpontban, Frankfurtban ötezerre becsülték az Európai Központi Bank épülete körül gyülekezőket, de tüntettek Kölnben és Münchenben is. Madridban tízezrek gyülekeztek, fiatalok, középkorúak és idősek vegyesen.

Portugália nagyobb városaiban is tízezrek vonultak utcára. Itt főleg a kormány megszorító gazdaságpolitikája ellen tüntettek. Ennek keretében megszüntetnék a havi ezer euró felett kereső köztisztviselők, illetve a nyugdíjasok 13. és 14. havi járandóságát, és növelnék a munkaidőt. Lisszabonban ötvenezerre tették a tüntetők számát.

Az Egyesült Államok nagyvárosaiban több mint egy hónapja tartanak a tiltakozások a gazdasági rendszer és a vállalatok kapzsisága ellen. Az Occupy Wall Street mozgalom résztvevői a madridi fiatalok mintájára New York belvárosában, az üzleti negyedhez közel eső parkban táboroznak több hete. Szombaton itt is volt felvonulás, a mozgalom Facebook-oldala szerint ötezren gyűltek össze, a BBC több száz fős menetről adott hírt.

Budapesten is tartottak rendezvényt az Erzsébet téren, ahol egyebek mellett a munka törvénykönyvének megváltoztatása ellen tiltakoztak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
2026. március 12., csütörtök

Kormányzati szakszervezet: kozmetikázott adatokon alapul a költségvetés, csak a lakosságtól követel áldozatokat

Keményen bírálja az állami költségvetés tervezetét a Kormányzati Alkalmazottak Szakszervezete (SAALG).

Kormányzati szakszervezet: kozmetikázott adatokon alapul a költségvetés, csak a lakosságtól követel áldozatokat
Hirdetés
Hirdetés