
2011. október 17., 09:352011. október 17., 09:35
Legalább hetven ember megsérült – köztük 30 rendőr –, amikor tüntetők és rendőrök csaptak össze Róma központjában, ahol a legtöbben gyűltek össze a szombatra és vasárnapra világszerte meghirdetett, a cégek kapzsisága és a politikusok tehetetlensége miatt tiltakozó demonstrációk közül. A rendőrök könnygázzal, vízágyúkkal, gumibotokkal oszlatták az üzleteket, autókat, pénzkiadó automatákat rongáló randalírozókat, akiket a békésen demonstráló többség is igyekezett nyugtatni.
A randalírozók felgyújtották az olasz védelmi minisztérium egyik melléképületét. Az épületben, amelyet körülbelül száz, fekete álarcot viselő ember vett körül, nem sokkal délután öt óra előtt csaptak fel a lángok. Felgyújtottak több autót is, köztük egy páncélozott rendőrségi járművet. A tűzoltók a többi, békésen tüntető több tízezer felvonuló miatt csak nehezen tudtak a helyszínre jutni.
A BBC szerint eddig a római a legnagyobb azok közül a tüntetések közül, amelyeket a „Foglaljuk el a Wall Streetet!” mozgalom szimpatizánsai szerveztek szombatra és vasárnapra a világ több nagyvárosában. Az utcára vonulók a politikusokkal, a kapzsi cégekkel szembeni elégedetlenségüket fejezik ki. A szervezet interneten közzétett felhívásához az Egyesült Államok, Európa és Ázsia több nagyvárosában is csatlakoztak. Az Egyesülés a Globális Változásért nevet viselő on-line oldal szerint 82 ország 951 városa vett részt a hétvégi megmozdulásokban. „Emberek a világon, október 15-én keljetek fel! Itt az idő, hogy egyesüljünk! Itt az idő, hogy meghallgassanak minket!” – olvasható a weboldalon.
Japán fővárosában, Tokióban nagyjából kétszáz ember vonult az utcára, különböző transzparenseket a magasba tartva. Néhány tüntető be is öltözött, volt, aki óriáspanda-jelmezt vett magára. Az ausztráliai Melbourne-ben és Sydney-ben is a vállalatok kapzsisága ellen tüntettek a mozgalomhoz csatlakozók. „Tüntetőink meg akarják mutatni, hogy szolidárisak a New York-i mozgalommal, és demonstrálnak az ausztrál embereket érintő kérdésekért is. Tudjuk, hogy jobb helyzetben vagyunk, mint amerikai társaink, de a mi országunkban is vannak gondok” – mondta az egyik melbourne-i szervező. A szervezők azt kérték a tüntetőktől, hogy vigyenek magukkal hálózsákot vagy bármit, hogy az utcán tölthessék az éjszakát.
A dél-koreai Szöulban egy bank épülete előtt tüntettek az emberek. „Leginkább a gazdasági kérdések miatt emeljük fel a hangunkat. Ki kell dolgoznunk a világ problémáira a megoldást” – mondta az egyik ottani szervező. A brit főváros, London üzleti negyedében található értéktőzsde előtt délben kezdtek gyülekezni a tüntetők, délután a rendőrség több embert őrizetbe vett, itt körülbelül ezren tiltakoztak. Berlinben ezrek gyülekeztek a városközpontban, Frankfurtban ötezerre becsülték az Európai Központi Bank épülete körül gyülekezőket, de tüntettek Kölnben és Münchenben is. Madridban tízezrek gyülekeztek, fiatalok, középkorúak és idősek vegyesen.
Portugália nagyobb városaiban is tízezrek vonultak utcára. Itt főleg a kormány megszorító gazdaságpolitikája ellen tüntettek. Ennek keretében megszüntetnék a havi ezer euró felett kereső köztisztviselők, illetve a nyugdíjasok 13. és 14. havi járandóságát, és növelnék a munkaidőt. Lisszabonban ötvenezerre tették a tüntetők számát.
Az Egyesült Államok nagyvárosaiban több mint egy hónapja tartanak a tiltakozások a gazdasági rendszer és a vállalatok kapzsisága ellen. Az Occupy Wall Street mozgalom résztvevői a madridi fiatalok mintájára New York belvárosában, az üzleti negyedhez közel eső parkban táboroznak több hete. Szombaton itt is volt felvonulás, a mozgalom Facebook-oldala szerint ötezren gyűltek össze, a BBC több száz fős menetről adott hírt.
Budapesten is tartottak rendezvényt az Erzsébet téren, ahol egyebek mellett a munka törvénykönyvének megváltoztatása ellen tiltakoztak.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.