
Fotó: Gábos Albin
Egy romániai bank beleegyezett abba, hogy elengedje egyik ügyfele 446 000 lejes, azaz valamivel több mint 90 ezer eurónyi tartozását, miután a hiteligénylő az alternatív banki vitarendezési központhoz (CSALB) fordult tanácsért – derül ki a békéltető szervezet által a Krónikához kedden eljuttatott közleményből.
2023. február 28., 21:252023. február 28., 21:25
A tavalyi év mérlegét megvonva a szervezet rámutat: a fogyasztók és a bankok közötti tárgyalásokat 2022-ben átlagosan mindössze 25 nap alatt bonyolították le, holott a helyzet rendezésére szánt maximális idő 90 nap, és bonyolultabb tárgyalások esetén ezt az időtartamot is meghaladhatja. Ez a legkedvezőbb átlag a CSALB létrehozása óta, ami a szervezet szerint azt mutatja, hogy a felek hajlandóak gyorsan, kompromisszumok révén megoldást találni, de azt is, hogy a bankok és a fogyasztók válaszidejének lerövidítésével javulnak a békéltető mechanizmusok.
A közlemény szerint tavaly az alternatív banki vitarendezési központ közvetítésével a bankok és ügyfeleik között lebonyolított 658 tárgyalás 90 százaléka úgy végződött, hogy mindkét fél elfogadta a központ békéltetői által javasolt megoldásokat.
A közlemény ugyanakkor kitér az egyik legnagyobb sikerükre is: egy bank beleegyezett, hogy elengedje egy ügyfél 446 ezer lejes tartozását. A feltétel az volt, hogy a két adóstárs lepengessen 800 ezer lejt, végtörlesztve ezzel a 2007-ben felvett hitelt.
A fogyasztó azért kérte a békéltetést, mert többször is átütemezte a hiteltörlesztést, de nem tudta teljesíteni a törlesztési feltételeket. Alapvetően nem tudta tovább fizetni a vállalt magas törlesztőrészleteket” – osztotta meg a részleteket Alina Radu, a CSALB békéltetője és ügyvédje.
Mint ecsetelte: a fogyasztó által javasolt forgatókönyv szerint a bank 1,2 millió lejről 960 ezer lejre csökkentette volna az egyenleget, a fennmaradó tartozást pedig a következő tíz év alatt törlesztette volna. Az eredeti forgatókönyv, amellyel a bank az egyeztetésre érkezett, az volt, hogy csak néhány hónappal hosszabbítja meg a törlesztési határidőt, és nem ad semmilyen kedvezményt, tekintettel arra, hogy a végrehajtási eljárás már elindult erre a hitelre.
Erről a pontról indultak a tárgyalások, amelyek 165 napig tartottak, és amelyek során több mint 10 tárgyalási fordulóra került sor.
– idézte a közlemény a békéltetőt.
A dokumentum emlékeztetett: a CSALB egy európai irányelv alapján létrehozott szervezet, amely ingyenesen és kevesebb mint három hónap alatt közvetít a fogyasztók és a bankok, illetve más hitelintézetek között a megkötött szerződésekkel kapcsolatban. Az ország bármely megyéjében élő fogyasztók közvetlenül, az intézmény honlapján található online űrlap kitöltésével küldhetnek kérelmet az alternatív banki vitarendezési központhoz. Az intézmény 17 békéltetővel dolgozik, akik a közlemény szerint a legjobb jogi szakemberek közé tartoznak, és a pénzügyi-bankszakmai területen jártasak.
Bár Romániában az egyik legmagasabb a lakástulajdonosok aránya Európában, ez sokak esetében túlzsúfolt, szinte élhetetlen életteret jelent, a különálló otthon, tisztességes lakhatás pedig luxus marad.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
szóljon hozzá!