
Tízezer új cég alapítását és 15-20 ezer munkahely megteremtését eredményezheti a Start-Up Nation vállalkozói program – jelentette ki szerdán egy konferencián Ilan Laufer, az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium államtitkára.
2017. április 26., 17:382017. április 26., 17:38
2017. április 26., 18:022017. április 26., 18:02
Laufer elmondta, a program költségvetése 1,7 milliárd lej, egy projekt legtöbb 200 ezer lejes támogatásban részesülhet. „A parlament már megszavazta a törvényt, már csak az maradt hátra, hogy az államfő kihirdesse a jogszabályt\" – emlékeztetett az államtitkár.
A feliratkozásokra május második felében kerülhet sor. Az Agepres hírügynökség tájékoztatása szerint a pályázók on-line jelentkezhetnek, és egy szoft segítségével azonnal értesülnek az általuk elért pontszámról is. Az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium február 23-án bocsátotta közvitára a kis- és középvállalatok létesítését bátorító, Start-up Nation – Románia nevet viselő programot lehetővé tevő kormányhatározat tervezetét.
A program értelmében a 2017. január 30. után alapított, legalább egy teljes munkaidős alkalmazottal működő kis- és középvállalatok pályázhatnak a támogatásra. A jogszabály-tervezet indoklása szerint a kezdeményezés célja egy új, az egységes piac követelményeinek megfelelő üzletember-nemzedék kialakítása, a gazdaság fellendítése, a munkahelyek számának növelése és a fogyasztás serkentése. A pályázók üzleti terveit egy on-line alkalmazás értékeli majd ki.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.