
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Csütörtökön nyílik meg a forgalom előtt a moldvai (A7-es) autópálya első, 11 kilométer hosszú szakasza – jelentette be szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2024. november 06., 15:522024. november 06., 15:52
A kormányfő Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszterrel együtt a helyszínen ellenőrizte a sztrádaépítés jelenlegi stádiumát, és elégedetten nyilatkozott a tapasztaltakról. Gratulált a szállításügyi miniszternek, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatójának, Cristian Pistolnak, és külön kiemelte, hogy az átadás előtt álló szakaszt teljes egészében egy romániai cég építette meg.
Úgy vélekedett, ezzel végre „igazságot tesznek” Moldvával szemben, amely 30 éven át elmaradt az ország többi részétől az infrastrukturális beruházások tekintetében.
Sorin Grindeanu arra hívta fel a figyelmet, hogy

Összesen 22 ezer munkásra lesz szükség az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és a Neamţ megyei Pipirig közötti 116 kilométer hosszú hegyvidéki szakaszának megépítéséhez.
A közlekedésügyi miniszter hangsúlyozta, hogy ez az első szakasz, amelyet az országos helyreállítási keretből finanszíroztak. Csatlakozott a kivitelező vállalatnak gratuláló Ciolacuhoz, és kijelentette, hogy a nagy erőkkel dolgozó román cég a jövőben is számíthat megbízásokra. Azt is elmondta, hogy két hét múlva megnyílik a forgalom előtt a Craiova–Piteşti gyorsforgalmi út is.

Új, kétszer három sávos autópálya építését tervezik Bukarest és Giurgiu között, amely a várakozások szerint jelentősen javítja majd a közlekedést a térségben.

Hosszas huzavonát követően végre épülhet Románia eddigi legdrágább autópálya-szakasza. Két török cégnek ítélték oda az észak-erdélyi autópálya utolsó két szakaszának megépítését.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
1 hozzászólás