
Képünk illusztráció.
Fotó: Pixabay.com
Összesen 22 ezer munkásra lesz szükség az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és a Neamţ megyei Pipirig közötti 116 kilométer hosszú hegyvidéki szakaszának megépítéséhez – derül ki a közúti beruházásokért felelős vállalatnak (CNIR) a megvalósíthatósági tanulmányok alapján készített felméréséből.
2024. november 05., 15:402024. november 05., 15:40
A 116 kilométer hosszú sztrádaszakasz megépítése a tervezett 38 alagúttal és közel 200 híddal meg viadukttal az egyik legösszetettebb közúti infrastrukturális beruházási projekt, amely ugyanakkor a gazdaság fejlesztése, a régiók közötti fejlettségi különbségek és a munkanélküliség csökkentése, valamint az új beruházások szempontjából is nagy lehetőséget jelent – mutat rá egy keddi Facebook-bejegyzésében a CNIR.
A megvalósíthatósági tanulmányba foglalt adatok alapján készített becslések szerint
A Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakasz megépítéséhez háromezer,
A negyedik, Grinţieş és Pipirig közötti 31,5 kilométeres rész megépítéséhez körülbelül 6000 munkásra lesz szükség a tervező becslése szerint.
A sztrádaépítéssel kapcsolatban a CNIR vezérigazgatója, Gabriel Budescu közölte: a munkanélküliség csökkentése, a helyi gazdaság és a társadalmi inklúzió támogatása érdekében többletpontokat kapnak az A8-as autópálya négy szakaszára kiírt pályázatok elbírálásakor azok az építkezési cégek, amelyek 350 Bákó, Hargita, Iaşi Maros, Neamţ vagy Suceava megyei munkanélküli személyt alkalmaznak – írja az Agerpres.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!